|
2009.10.24.
– NB II Nyugati Csoport Ifjúsági mérkőzésHosszúhetény
SE - UKSE Márker Szekszárd 35:29 (15:12)
Pécsváradi Sportcsarnok, 80 néző
Jv: Mazzag, Papp
UKSE Márker
Szekszárd: Szabó D.-, Pusztai 1, Szabó J. 3, Scheffer 3, Nagy B. 3,
HORVÁTH ZS. 9(4), Kónya 3. Csere: Gulácsi
(kapus), Madari, Tomai F. 3, Tiber F.1, Tiber G. 1, Tárnai, Tomai Cs. 2(1). Edző: Rácz Adrián, Parrag Zoltán
Hétméteresek: 4/3, illetve 6/5. Kiállítások: 10 perc, illetve 10 perc.
A Hosszúhetény SE legeredményesebb játékosai: Takács
Lilla, Nagy Evelin és Gánta Zsófia 6-6-6 góllal.
A szekszárdi lányok dekoncentráltan kezdték a mérkőzést. Az első
11 percben nem is tudtak gólt szerezni. (12.perc 7:0). Rácz Adrián edző ekkor időt
kért és egy alapos fejmosással ébresztette fel álmából csapatát. Hat UKSE
találat után máris tetszhetőbb lett az eredmény. (19. perc 9:6). Horváth Zsófi
vezényelt a kék-sárgáknál, egy-egy elleni játékban sorozatosan megverte a
hetényi kézilabdázókat. A szekszárdi serdülő korú lányok igyekeztek
védekezésben is helyt állni az 5-6 évvel idősebb ellenféllel szemben. Ennek
eredményeképp a mérkőzés 24. percében egy gólnyi távolságra zárkózott fel a
Márker.
A második harminc perc elején Tomaiék még tartották magukat, öt
perc alatt négy gólt is lőttek (35.p. 18:16), innentől kezdve viszont csak
bővült a gólkülönbség a két csapat között. A Rácz-Parrag tanítványok előző
mérkőzéseit összevetve javuló tendencia figyelhető meg. Bár a kapott gólok
száma –egyelőre- minden lejátszott mérkőzéseiken 30 találat fölött van, a lőtt
gólok egyre nőnek. Az idősebb, tapasztaltabb ellenfelek, ezek szerint jó hatással
vannak Kónyáékra. Hosszú a cserepad, Rácz edzőnek számos lehetősége van
különböző felállásban is szerepeltetni tanítványait.
Horváth
eredményesen és jól teljesített.
Rácz Adrián: Rövidzárlattal kezdtük a mérkőzést, a végeredmény vállalható. A közel 30
szerzett góllal elégedett vagyok!
2009.09.26. – OSB alapszakasz
UKSE Szekszárd Tolnatej – Izzó
SE Nagykanizsa 46:6 (24:3)
A hazai csapat
pénteken este a Sportcsarnokban, szombat délelőtt pedig a Garay iskola
tornatermében méretette meg magát. A végeredményt még az előző napi NBI/B-s
ifjúsági mérkőzés fáradsága sem befolyásolta, egyhangú mérkőzésen győztek a
Tolnatejesek. Pedig a hazai csapat bővelkedik a sérültekben, Gál Bianka,
Szekerczés, Samu és Lovász sem bevethető. Mielőbbi felépülést kívánunk nekik!
A
nagykanizsai fiatalok a sorozatban kapott gólok ellenére nagyon lelkesen
igyekeztek megoldani, amit edzőjük kért. A tejesek élve a lehetőséggel, ezúttal
is különböző taktikai elemeket gyakoroltak, elsősorban lerohanásból szerezték
góljaikat.
A hazai együttesből
mindenki játéklehetőséget kapott, ezt valamennyien góllal hálálták meg.
Lehőcz Szilvia: Fiatal játékosok ellen kötelező volt a győzelem.
2009.09.26. - NB II.- Dél-nyugati csoport
UKSE Márker Szekszárd –
Balatonboglári SC 37-35 (20-18)
Szekszárd
Városi Sportcsarnok- 100 néző
Jv: Gyimesi Zsolt, Tóth László
UKSE Márker Szekszárd: Frey –
FARKAS 12 (3), Péterbencze 3, Kaló
6, Palkó 4, Szakál 2, Mizsák 10 Csere: Benes-, Fehér-, Fodor-, Horváth N.-, Máté Zs-. Edző: Lehőcz Szilvia, Varga Jenő
Hétméteresek: 4/3, illetve
2/2. Kiállítások: 6 perc,
illetve 8 perc Balatonboglári SC legjobb dobója: Gácser Klaudia 16 gól.
Két nap alatt
a harmadik mérkőzésen léptek pályára a Varga-Lehőcz tanítványok. Szombat délelőtt
OSB mérkőzést játszottak a lányok, ahol megerőltetés nélkül nyertek. Az esti
mérkőzésen mégis kiütközött a fáradság.
Palkó Bettina
kanyarított szélsőlövése adta a mérkőzés első gólját. Ezt Farkas Anita 3 gólja
követte. Anita ismét gólzáporosan játszott, kíméletlenül kihasználta
helyzeteit. A 10 percben 9-6-ra vezetett a Szekszárd, sok eladott labdával,
védekezési hibával játszott az UKSE. A labdafelhozatal sem volt a megszokott, a
gyors fiatalokból álló hazai csapat lendülete rendre megtört. Lerohanásból
ritkán szerezetek gólt Mizsákék, érthetetlenül inkább a felállt fal elleni
játékot erőltették. A mérkőzés első félidejében csak 2 góllal vezettek a
kék-sárgák.
A második játékrészben a balatonparti Gácser Klaudia szórta
a gólokat. Gyenge védekezést produkáltak Farkasék. A vendégcsapat végig a
Szekszárd sarkában loholt, de a visszajátszó Farkas-Mizsák páros góljainak
eredményeképp egyszer sem érte utol a hazai gárdát. (17. perc: 30-27) A
mérkőzés vége izgalmasan alakult, az utolsó percekben 3 gólt is szerzett a
vendégcsapat (27.perc: 34-33). Lehőcz-Varga edzőpáros azonban jól cserélt,
beállt Máté Zsanett, aki kellően megzavarta Gácser játékát. A Szekszárd végül
két góllal, nehezen, de győzni tudott. Farkas gólerősen játszott, kár, hogy védekezésben
ezúttal elmaradt tudásától
Lehőcz Szilvia: Támadójátékunkban nem
volt összhang. A védekezésben is többet várok a csapattól!
ha bútor, akkor
2009.09.20. - NB II.- Dél-nyugati csoport – Ifjúsági mérkőzés
UKSE Márker Szekszárd - Csurgó
NKK 37-21(17-11)
Szekszárd
Városi Sportcsarnok- 50 néző Jv: Hornyik,Hölgye
Hétméteresek: 3/2, illetve
2/2. Kiállítások: 6 perc,
illetve 12 perc + 1 kizárás.
Csurgó legjobb dobója: Huszics Kitti 6 gól.
UKSE Szekszárd: Gulácsi- Lovász H. 2, Tárnai 3, Tomai F. 3, Horváth Zs. 3, Scheffer 5, Tiber G.
2, Csere:, Tancz (kapus), Szabó J.5, Bors 3, Rózsa, MADARI 3, Tomai Cs. 4, Pusztai P. 2. Edző: Rácz Adrián, Parrag Zoltán
Horváth
Zsófiék a mérkőzés első percétől irányították a mérkőzést, így problémamentes,
nagyarányú szekszárdi győzelem született. Nagy öröm, hogy Bors Flóra - a kezdő
kézilabdázó fiatal - 3 akciógólt szerzett, csak úgy, mint Madari. Egyre ritkábban
érvényesült a vendégcsapat, Pusztaiék ügyesen védekeztek. A félidőben hat
góllal vezettek Schefferék.
A második
játékrészben tovább száguldott a Szekszárd, 30:18-as eredménnyel Tomaiék
zsinórban hét gólt szereztek. Mindenki tudta már ekkor, hogy tulajdonképpen
eldőlt a mérkőzés kimenetele, csupán a gólarány kérdéses. Lovász Henrietta
sérülése volt az egyetlen ürüm az örömben.
Madari
gólerősen, jól játszott, kellemes meglepetést szerezve edzőjének.
Rácz Adrián: Feledtettük a nagyatádi fiaskót.
2009.09.19.-
OSB- Nagyatádi NKK- UKSE Alfa-Nova Szekszárd 19-18 (9-5).
Az
elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is két csapattal nevezett az UKSE Szekszárd az
Országos Serdülő Bajnokságba. A tolnatejes csoportba a 93-94 esek kerültek, míg
a másik gárda 95-96-os fiatalokból áll.
Az
Alfa-Nova Szekszárd első alapszakaszbeli mérkőzését Nagyatádon játszotta. Késve
érkeztek Nagyatádra a szekszárdi lányok, így kapkodva kezdték el mérkőzésüket a
Rácz – Parrag tanítványok. Talán ez is közrejátszott az első félidei gyatra
UKSE teljesítményhez. Alig esett gól az első játékrészben, a meghatározó
játékosok sem hozták jóformájukat. A félidei szünet után ébresztőt fújt a
Szekszárd, Győrfi Erika villantott párat, Szabó Dorina a kapuban remekelt. A
mérkőzés utolsó tíz percében szép megoldásokkal, jó játékkal zárkóztak fel
Horváth Zsófiék, egyenlíteni sajnos mégsem sikerült.
Győrfi
második félidei produkciója már megfelelt tudásának.
Rácz
Adrián: Nagyon bosszús vagyok, nem csak lányok játéka, a játékvezetés
sem győzött meg. Tipikus volt. Ránk fér a gyakorlás, mindenből tanulunk.
2009.09.18. – NB II Dél-nyugati csoport
UKSE Szekszárd – Kaposvár KSE 37-19 (21-9)
Szekszárd, Városi Sportcsarnok
50 néző Jv: Rozina, Suszter
UKSE Szekszárd: Tancz-, Kónya
4, Tomai F. 8, Horváth Zs.
6, Rózsa 1, Madari 1, Tiber G. 2, Csere: Scheffer 2, Hamvas 1, Győrfi 3,
Tiber F. 1, Tomai Cs. 2, Szabó J.6 Edző:
Rácz Adrián, Parrag Zoltán
Hétméteresek: 7/4 illetve 6/0 Kiállítások: 8 perc illetve 12 perc
Kaposvár legeredményesebb
játékosa: Sárdi Bettina 7 gól.
A Rácz-Parrag tanítványok a nyár
folyamán alaposan összekovácsolódtak. A csoportösszevonás eredményeként ügyes
csapat alakult ki az 1995-96-ban született szekszárdi lányokból. Tomai Fanni
kiváló átlövései színesítették az UKSE játékát, Szabó Dorina hétmétereseket is többször
hárított. Figyelemfelhívó egyéni produkciókkal, jó védekezéssel nyerte meg az
első ifjúsági bajnoki fordulóját a Szekszárd. A mérkőzés során minden hazai
fiatal szerzett gólt, gyakori cserékkel, több felállásban is gyakoroltak az
UKSE Szekszárd lányai.
Szabó ezúttal is hozta
„hetesölő” formáját.
Rácz Adrián: Csapatom jól játszott, de van hová
fejlődnünk.
2009.05.24. - NB II Dél-nyugati csoport ifjúsági mérkőzés
UKSE Márker Szekszárd - Tamási
KC 32:25 (12:10) Szekszárd Zrínyi
u. Sportcsarnok- 50 néző Vezette: Szabó, Tóth
7m-esek: 8/6, illetve 2/1. Kiállítások: 8 perc, illetve 10 perc
UKSE Márker Szekszárd: Lovász – Horváth 2,
János, Kaló 9, Gál 2, Szekerczés L.
10(5), Palkó 6. Csere: Benes, Frey(kapusok), Lenge 1, Fodor P. 1, Széles 1(1), Laczkó, Máté. Edző: Varga Jenő, Weitner Adrienn.
Tamási
legjobb dobója: Juhász 5 gól.
A Babits
iskolás játékosok gyöngyösi diákolimpiai Országos Döntős távolléte ellenére is
a 100%os teljesítmény volt a megőrzése a cél Kalóéknak. Ennek megfelelően
villámrajtot vett a haza csapat, állva hagyta egyébként a bajnokságban
ezüstérmes ellenfelét. (7.perc 5:0). Később is a márkeresek irányították a
játékot, Lenge Petrával az élen különösen védekezésben voltak hatékonyak. A
góllövő lista első két helyezettje Szekerczés és Kaló vitte a prímet
gólszerzésben, de a többiek is jól tették dolgukat. (12.perc 9:2). Az ellenfél
edzőjének időkérése kizökkentette a kék-sárgákat ritmusukból, s talán meg is
nyugodtak egy kicsit a jelentős előny láttán. Ennek eredményeként a félidő
végére sikerült felzárkózniuk a vendégeknek.
A második
játékrész hasonlóan kezdődött, mint az első. Palkó is felzárkózott a góllövők
közé, és ismét jól működött a védekezés. A lerohanásokkal nem tudott mit
kezdeni az ellenfél, így ismét jelentősre növekedett a különbség. (12.perc
20:13). A hátralévő játékrészben már nem engedte felzárkózni vetélytársát az
UKSE, végi kézben tartotta a találkozót, és megérdemelten nyert.
A lányok megköszönik a szurkolók bíztatását.
Varga Jenő: Csak elismerés illeti a lányokat, hogy egy náluk 4-5 évvel
idősebb korosztálynak kiírt bajnokságot ilyen eredménnyel sikerül megnyernünk.
Köszönöm mindenkinek a segítségét, aki ebben közreműködött, elsősorban a
játékosoknak, Adrinak és a szülőknek, akiknek nagy része szinte minden
mérkőzésen, a helyszínen szurkolt nekünk.
Képek... Tabella...
2009.05.16. - NB II.- Dél-nyugati csoport ifjúsági mérkőzés
UKSE Márker
Szekszárd - Tolna KC 39:29 (18:16) Szekszárd, Városi Sportcsarnok- 100 néző Vezette: Kertész,
Schmal
7m-esek: 7/5, illetve 4/4. Kiállítások: 4 perc, illetve 6 perc
UKSE Márker Szekszárd: Lovász
- Lenge 4, Samu 5, Kaló 11, Gál 1, Szekerczés
12(5), Palkó (2) Csere: Takács (kapus), Széles 2, Szakál 1, Fodor, Laczkó, János 1, Péterbencze. Edző: Weitner Adrienn, Varga Jenő
Tolna legjobb
dobója: Stadler 7 gól.
A találkozó
előtt Péterbencze sajnálatos sérülést szenvedett. Az első diagnózis szerint
részleges bokaszalag szakadása van a serdülő válogatott játékosnak.
A veretlenség
megőrzése volt a cél a szomszédvárak csatájában az UKSE Márker csapatának. Az
első félidő első perceiben kissé álmosan játszottak a lányok, 2-3 góllal a
Tolna vezetett. (12.perc 5:7). A mérkőzés 20. percére azonban utolérte
ellenfelét a Szekszárd, és egy gyors Samu gólnak köszönhetően át is vette a
vezetést. (21. perc 21:11). Ezután felváltva volt előny a csapatoknál, hol a
Szekszárd, hol a Tolna vezetett egy-két góllal. A játékrész hajrája a hazaiaknak
sikerült jobban, így Kalóék előnyével térhettek pihenőre a csapatok.
Kaló 11 góllal járult hozzá a győzelemhez.
A térfélcsere
után Szélesék ízelítőt adtak abból, hogy miért is vezetik veretlenül a
bajnokságot. Fokozatosan húztak el ellenfelüktől, Kaló és Szekerczés mellé
felnőtt Lenge is. (8.perc 25:20). A félidő második felében a tudáskülönbség
mellett a jobb állóképességnek köszönhetően az UKSE eldöntötte a mérkőzést (25
perc. 36:25). A végjátékban már csak a különbség volt a kérdéses. A magabiztos
10 gólos győzelem azt jelenti,hogy a 100%-os teljesítményhez az utolsó
fordulóban a Tamási csapatát kell legyőzniük Szekerczéséknek. A második félidő
játéka alapján nem elképzelhetetlen.
Szekerczés ezúttal is válogatotthoz méltó
teljesítményt nyújtott.
Varga Jenő: Látom, hogy egy már megnyert bajnokság utolsó mérkőzésein
nehéz megfelelően koncentrálni. Ezzel együtt, amit akartuk elértük. Győzelmünket
Péterbencze Judit gyógyulására ajánlom.
Tabella...
2009.04.26. - NB II Dél-nyugati csoport, ifjúsági mérkőzés
Bácsbokod NKSE - UKSE Márker Szekszárd
28:34 (15:21) Bácsbokodi Sportcsarnok-
80 néző Vezette: Medvegy, Papp
7m-esek: 7/5, illetve 6/3. Kiállítások: 12 perc+ 1 piros lap (Prókai Anett),
illetve 14 perc.
UKSE Márker Szekszárd: LOVÁSZ- Horváth 2, Samu 4, KALÓ 10, Széles 4, Gál 1, Palkó 2 (1). Csere:
Benes (kapus), PÉTERBENCZE 5, János 3(2), Szakál 2, Laczkó 1, Szabó P., Lenge. Edző: Varga Jenő, Weitner Adrienn.
Bácsbokod legjobb dobói: Bennarik, Gémes, Varga K., Illés 5-5 gól.
A hazaiak
kezdetek jobban, a kék-sárgák védekezése nem igazán állt össze az első
percekben. Különösen a beállókkal nem tudtak mit kezdeni Gálék. (6.perc 6:2).
Szerencsére Lovász védéseinek köszönhetően lerohanásokból feljött az UKSE, a
bokodiak játéka kapkodóvá vált. (12.perc 8:8). Lassan összeállt a márkeresek
védekezése, a kontrákat rendre gólokkal fejezték be Kalóék, így néhány perc
alatt jelentős előnyt szereztek. (20.perc 9:15). A vendéglátók nehezen viselték
a hátrányt, különösen Prókai Anett, aki két kiállítása után reklamálásért a
piros lapot is begyűjtötte. A félidő végéig jobbára felváltva estek a gólok,
így szekszárdi előnnyel zárult a játékrész.
A második
etap elején nem sokat változott a játék képe, a vendégek irányították a játékot
és magabiztosan vezettek. (41. perc 19:28). Ezután az UKSE időközben pályára
lépő cserejátékosai érthetetlenül kapkodni kezdtek, ezt a vendéglátók, a
közönség bíztatása közepette, könyörtelenül kihasználták. Csupán Lovász
bravúrjain múlott, hogy nem lett nagyobb a baj. (51.perc 27:28). A Varga-
Weitner edzőpáros ekkor elérkezettnek látta az időt, hogy kezdősorát ismét pályára
küldje. Kalóék visszavették a játék irányítását, és percek alatt eldöntötték a
mérkőzést. Ezzel a győzelemmel már matematikailag is bajnoknak tekinthető az
UKSE Márker Szekszárd.
Lovász K. ezúttal is parádésan védett.
Varga Jenő: Büszkék lehetnek a
lányok magukra, hogy 4-5 évvel idősebbek közt ilyen teljesítményt nyújtva
lettek bajnokok!
Tabella...
2009.04.05. - NB II Dél-nyugati csoport ifjúsági mérkőzés
Érdi VSE II.-UKSE Márker Szekszárd
23:48 (11:26) Szekszárd
Városi Sportcsarnok- 80 néző Vezette: Jelitas, Rőder
7m-esek: 4/1, illetve 4/4. Kiállítások: 10 perc, illetve 10 perc.
UKSE Márker Szekszárd: Takács- Horváth 3, Samu 3, Kaló 14, Gál B. 5(1), Széles 2, Palkó 5(1). Csere: Benes (kapus),
János D. 4(1), Szabó P.2, Péterbencze 6, Szakál 3(1), Lenge, Laczkó 1,. Edző: Varga Jenő, Weitner Adrienn.
Érd legjobb dobói: Gál, Banádi, Pallay, Jámbor 4-4
gól.
Néhány perc
tapogatózást követően, gyorsan átvették az irányítást a jobb képességű
vendégek, és elléptek a hazaiaktól. (10.perc 4:8). A kék-sárgák nyitott
védekezése nem ízlett az érdieknek, a megszerzett labdákból az UKSE lőtte a
gólokat. Gál, Kaló egymást múlták felül ebben az időben. A szünetre már
eldöntötték a mérkőzés sorsát a Varga-Weitner páros tanítványai, így mindenki
játéklehetőséghez jutott.
A második
játékrészben még tovább nyitotta a falat az UKSE, 3-3 védekezési formációban
rendre megszerezték a labdákat. Ezzel együtt a fiatal hazai lányok igyekezete
is dicséretes, hiszen szinte mindig ki tudták használni a kék-sárga védők
hibáit. A vendéglátók a végére teljesen elkészültek erejükkel, és csak az volta
kérdés, Kalóék elérik-e az ötvenet. Nem így lett, de a nagyarányú győzelem így
is egyértelművé tette, ki a jobb. Kaló nagy kedvvel és jól játszott, 14 gólja
önmagáért beszél.
Varga Jenő: Az ilyen találkozók lehetőséget adnának azoknak, akik
kevesebbet játszottak. Sajnos nem mindig, és nem mindenki tud ezzel élni. Ezen
változtatnunk kell. Zsófinak gratulálok!
Tabella...
2009.04.05. - NB II- Dél-Nyugati csoport
Érdi VSE II.- UKSE Márker Szekszárd-
29:32 (13:15) Érd, Treff Sportcsarnok-
100 néző Vezette: Jelitas, Rőber
7m-esek: 5/4, illetve 8/4. Kiállítások: 2 perc, illetve 4 perc
UKSE Márker Szekszárd: Kurucz – Zhorela 6, Horváth 6(1), Pusztai 7(2), Szekerczés
R., Farkas 3, Mizsák 8. Csere: TAKÁCS (kapus), Beda 2(1), Izsák, Pámer, Lenge. Edző: Varga Jenő
Érd legjobb dobója
László 9 gól.
A hazaiak
léptek el három góllal, amit viszonylag gyorsan kiegyenlítettek a márkeresek. A
fiatal, jó felépítésű játékosokból álló érdiek lelkesen játszottak,
kihasználták Horváthék védekezésbeli hibáit. Különösen a sáncolással maradtak
adósok a szekszárdiak. A félidő egészében kiegyenlített játék folyta pályán,
némi vendégelőnnyel. A kis különbségben benne volt, hogy több büntetőt és
ziccert is elhibáztak kék-sárgák.
A második
játékrész elején úgy tűnt az UKSE eldönti a találkozót, növelte előnyét.
(45.perc 14:18). Az érdiek, azonban ezúttal”érdesnek” bizonyultak és szívós
munkával kiegyenlítettek. (41. perc 20.20). Horváth két góllal válaszolt, majd
Takács bravúros védései nyomán bejöttek a kontrák. (51.perc 23:28). Ezután
megint visszavettek a tempóból a vendégek, és a vártnál kisebb különbséggel, de
mégis megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Az 1994-es(!) születésű Takács Evelin volt
csapata legjobbja.
Varga Jenő: „Érd”ekesen „érd”es volt. Nyertünk, és más semmi! Takács
Evelinnek gratulálok!
Tabella...
2009.03.29.-NB II Dél-nyugati csoport ifjúsági mérkőzés
Hévíz SK - UKSE Márker Szekszárd-
40:25 (16:11) Szekszárd
Városi Sportcsarnok- 80 néző Vezette: Hornyik,
Mátó
7m-esek: 6/5, illetve 11/10. Kiállítások: 8 perc, illetve 6 perc.
UKSE Márker Szekszárd: LOVÁSZ- Horváth 1, Samu 2, KALÓ 4, Széles 3, Gál 4, SZEKERCZÉS L. 15(8). Csere: Benes, Takács (kapusok), János 2,
Fodor 3, Lenge 1, Szabó 1(1). Fehér. Edző: Weitner Adrienn.
Hévíz legjobb dobója: Liedál 8(1) gól.
Gyorsan
magához ragadta a kezdeményezést a vendégcsapat, és könnyű gólokkal percek
alatt előnyt szerzett. (6.perc 2:4). A hazaiak jobbára büntetőkből tartották a
lépést, a márkeresek néhány gólos előnye mellett. A félidő hátralévő
időszakában is maradt a vendégelőny, a Hévíz küzdött, de különösen
Szekerczéssel bírtak nehezen.
A szünet után
mintha öltözőben maradtak volna a Balaton-partiak. A vendég kék-sárga alakulat
gyors gólokkal tovább növelte előnyét, tulajdonképpen be is biztosítva ezzel a
végső győzelmet. (36.perc 14:21). Hiába próbálkoztak Leidálék, veszélyesen nem
tudták megközelíteni Kalóékat. A játékrész közepén ismét megrázta magát az
UKSE, máris tíz lett közte. (50.perc 21:31). Ezt követően ismét kiegyenlítődött
a játék, amelynek végén magabiztos szekszárdi siker született.
Weitner Adrienn: Örülök az újabb idegenbeli győzelemnek, amelyet ilyen
arányban is teljesen megérdemeltünk.
Tabella...
ha bútor, akkor
2009.03.21.- NB II Dél-nyugati csoport ifjúsági mérkőzés
UKSE Márker Szekszárd – Mohácsi
TE 49:16 (22:9)
Szekszárd
Városi Sportcsarnok- 50 néző Vezette: Kiss, Kuklis
7m-esek: 8/5, illetve 5/4. Kiállítások: 6 perc, illetve 4 perc.
UKSE Márker Szekszárd: Lovász – Horváth 1, SAMU 5, KALÓ 8, GÁL 2, Széles 2,
SZEKERCZÉS L. 10(2). Csere: Benes, Takács
(kapusok), Péterbencze 5, János 4(1), Palkó
7(2), Szabó 4, Máté. Edző: Varga Jenő, Weitner Adrienn.
Mohács legjobb dobója: Szél 4 gól.
Gál perceivel
indult a mérkőzés. Három támadásból három büntetőt is kiharcolt a beálló, és
mellette még gólt is szerzett. (6.perc 3:0). A vendégek hamar ledolgozták a
hátrányt, de ezzel mintha el is lőtték volna puskaporukat. A márkeresek jó
védekezésből indulva sorozatban hét gólt szereztek. (16.perc 10:3). Ettől
kezdve jószerivel az történt a pályán amit Kalóék akartak, a mohácsiak csak
ritkán találtak kapuba. A félidő végére már látszott, hogy ezúttal is
nagyarányú hazai győzelem születik.
A második
játékrészben még inkább elfáradtak a vendégek, Szekerczésék tovább növelték
előnyüket. (40.perc 31:11). A hazai edzőpáros minden játékosának lehetőséget
adott, a lányok meg is hálálták a bizalmat. Az utolsó tíz percben a hazaiak
tizenegy találatára csak egy vendégválasz érkezett, csak egy gól hiányzott az
ötvenhez. Az UKSE változatlanul őrzi veretlenségét a bajnoki tabella élén.
Gál nagy kedvvel, jól játszott, erőssége volt
csapatának.
Varga Jenő: Az őszi mohácsi találkozó után szorosabb mérkőzésre
számítottam, különösen úgy, hogy már délelőtt is játszottunk egy OSB meccset.
2009.03.13. - NB II Dél-nyugati csoport Ifjúsági mérkőzés
Csurgó NKK – UKSE Márker Szekszárd
18:34 (9:18)
Csurgó Városi
Sportcsarnok- 80 néző Vezette: Kálmán, Nagy
7m-esek: 3/3, illetve 7/6. Kiállítások: 2 perc, illetve 2 perc.
UKSE Márker Szekszárd: Lovász – Horváth 3, Samu 5, Gál B., Kaló 3, Szekerczés 7 (1), Palkó 5 (1). Csere:
Benes (kapus), János 2 (1), Fodor 1, Laczkó 2, Lenge, Szabó P. 3, FEHÉR 3(3). Edző: Varga Jenő, Weitner Adrienn.
Csurgó legjobb dobója: Novográdecz, Hoszzú 5-5 gól.
Nehezen
indult a találkozó, a hazaiak Hosszú és Novográdecz góljaival tartották
magukat. (13.perc 5:5). Ezt követően megtalálta védekezés ritmusát a kék-sárga
alakulat, a kontrákból Kaló, Szekerczés és Samu rendre betalált. A félidő
végére tulajdonképpen el is dőlt a mérkőzés.
A második
játékrészben sem engedett szigorú
védekezésből a Márker, a hazaiak sokáig nem tudtak gólt lőni. (38. perc 8:23).
Ezt követően is a vendégek akarata érvényesült, szinte minden pályára lépő játékosuk
betalált. A hátralévő percekben már csak
a különbség volt kérdéses.
Fehér ezúttal igazolta, hogy többre képes,
vezéregyénisége volt csapatának.
Varga Jenő: Néha már megértik a
lányok, hogy a játék alapja a támadó szellemű védekezés. Ma is így történt, ennek
köszönhetjük a nagyarányú győzelmet.
2009.03.08.- NB II Dél-nyugati csoport ifjúsági mérkőzés
UKSE Márker Szekszárd-Izzó SE
Nagykanizsa - 31:23 (15:13)
Szekszárd,
Városi Sportcsarnok- 50 néző Vezette: Szebó, Tóth
7m-esek: 6/5, illetve 4/2. Kiállítások: 2 perc, illetve 2 perc.
UKSE Márker Szekszárd: Takács – Horváth 1, Péterbencze 2, Kaló 2, Gál 2, Szekerczés L. 13(3), Palkó 2(1). Csere: Lovász,
Benes (kapusok), Szabó 2, Fodor 1, Samu 2, János
4(1), Edző: Varga Jenő, Weitner Adrienn.
Nagykanizsa legjobb dobója: Borsi 7 (2)gól.
Kaló, Szekerczés
és Gál góljaival pillanatok alatt elhúzott a hazai csapat. (8.perc 8:3). Az
előny birtokában kicsit visszavettek a lányok, a vendégek elsősorban Borsi
révén tartották a lépést. (12.perc 11:6).
A félidő hajrájában néhány technikai hiba, eladott labda még közelebb
hozta a kanizsaiakat, sőt az utolsó két percben szerzett három góllal úgy tűnt
nyílttá válik a mérkőzés.
A második
félidő első néhány perce ismét a márkereseké volt. (36.perc 20:16). Némi
rövidzárlat azonban elegendő volt ahhoz, hogy vendégek kiegyenlítettek.
(41.perc 20:20). Ennek ellenére a Varga-Weitner edzőpáros tovább pihentette
kulcsjátékosait. A cserék, János Dorina vezérletével, meghálálva a bizalmat,
újra jelentősnek látszó előnyhöz juttatták a vendéglátót. (47.perc 27:22). Az újra
pályára lépő Szekerczés villant még néhányat, a hazaiak magabiztosan gyűjtötték
be a két pontot.
Szekerczés, aki hetek óta remek formában
játszik, ezúttal is húzóembernek bizonyult.
Varga Jenő: A tegnapi OKUB országos elődöntőbeli kiesés után az volt a
legfontosabb, hogy megszerezzük a győzelmet. Ez sikerült.
2009.02.28.-NB II Dél-nyugati csoport Ifjúsági mérkőzés
UKSE Márker Szekszárd -
Hosszúhetény SE 47:35 (24:18) Garay J.
Általános Iskola Sportcsarnoka- 50 néző Vezette: Hovány, Turák
7m-esek: 11/7, illetve 9/6. Kiállítások: 6 perc, illetve 4 perc.
UKSE Márker Szekszárd: Benes –
Fodor 1, Laczkó 2, Kaló 9(2), Széles
4, Péterbencze 3, Máté 1. Csere: Lovász, Frey (kapusok), Szekerczés 21(4), Palkó 3(1), Gál 2, Fehér 1. Edző: Varga Jenő, Weitner Adrienn.
Hosszúhetény legjobb dobói: Lengyel 17 (4) gól.
Nyögvenyelősen
indult a mérkőzés, hazaiak különösen védekezésben nehezen találták a ritmust. A
félidő közepére a vendégcsapat még a vezetést is átvette. (12.perc 8:9). Ezt
követően a támadásban, különösen Szekerczés szebbnél szebb átlövés góljainak
köszönhetően magára talált a Szekszárd, fokozatosan ellépet ellenfelétől. Annak
ellenére, hogy a védekezésben nem sikerül megoldani a beálló elleni játékot,
megnyugtató előnnyel tértek pihenőre a csapatok.
A második
harminc perc elején ismét a vendégek játszottak jobban, sikerült faragniuk a
hátrányukból. (39.perc 30:25). Ekkor védekezést váltottak a márkeresek, Kaló és
Szekerczés több esetben is megszerezte a labdát, perceken belül tíz lett közte.
(46.perc 36:26). A hátralévő időben sem törődtek sokat a védekezéssel a
csapatok, így a végén kosárlabda eredmény született, a hazaiak megérdemelt
győzelmével.
Szekerczés 21 gólja nem igényel kommentárt.
Varga Jenő: Nyertünk, és ez a lényeg.
Gratulálok Szekerczés Lucának a fantasztikus teljesítményéhez.
ha bútor, akkor
2009.02.24.-Országos
Serdülő Bajnokság- Országos elődöntő
Győri Audi ETO - UKSE Szekszárd Tolnatej
31:28 (20:9)
Győr,
Magvassy Sportcsarnok- 50 néző Vezette: Salamon,
Szakatics
7m-esek: 8/8
ill. 9/5 Kiállítások: 8 perc ill. 10 perc
UKSE Szekszárd Tolnatej: Lovász -
Horváth 4, Péterbencze 1, Gál B., Szekerczés 13(3), Széles 3, Palkó 5(1). Csere:
Benes (kapus), Kaló 2(1), Fehér, Lenge, Laczkó. Edző: Varga Jenő, Weitner Adrienn
ETO legjobb dobója: Schatzl 10(8) gól.
Felejthető
első félidőt produkált a tolnatejes alakulat a felsőház nyitó mérkőzésén. Ebben
a huszonöt percben alapvető védekezési hibák, eladott labdák sorozata
jellemezte Szekerczésék játékát. A hazaiak pillanatok alatt tízzel mentek. (13.perc
13:3). Egyedül Lovász tudott felnőni a
hazaiakhoz, elsősorban neki volt köszönhető, hogy a játékrész végéig nem nőtt
jelentősen a különbség. A második játékrészben mintha másik Szekszárd lépett
volna pályára. Különösen Szekerczés játéka javult fel látványosan, sorozatban
lőtte szebbnél-szebb góljait. (31.perc 22.14). Ezt követően Horváth, Palkó és
Széles is felzárkózott a góllövésben, s a csapat védekezése is feljavult. Ekkor
még a különbség ugyan nem csökkent, de látszott, hogy a vendégek egyre
ötletesebben játszanak. (40.perc 29:22). A befejező tíz percben még rátettek a
tejesek, Kaló ismételt pályára lépése újabb lökést adott. Az UKSE kettős
emberfogásból, sokmozgásos támadójátékkal, egy 6:2-es utolsó szériát produkálva
tovább csökkentette a különbséget, ezáltal elfogadható eredménnyel végződött a
találkozó.
Varga Jenő: Még szerencse, hogy a félidőben nem vettek új mezt magukra
a lányok, mert akkor tényleg azt hihetnénk, hogy egy másik csapat jött ki a
pályára a második félidőben.
2009.02.21. - NB II Dél-nyugati csoport Ifjúsági mérkőzés
Balatonboglár-UKSE Márker Szekszárd
21:52 (10:28) Balatonboglár,
Urányi János Sportcsarnok- 80 néző Vezette: Csányi,
Zörgő
7m-esek: 2/2, illetve 7/7. Kiállítások: 4 perc, illetve 2 perc.
UKSE Márker Szekszárd: Benes - Horváth
7, Laczkó 5 (2), KALÓ 10 (1), Gál 4, Péterbencze
7 (1), Lenge 3 (1). Csere: Fodor 5, Nagy D. 4(1), Szabó P. 3 (1), Máté
2, Fehér 2. Edző: Varga Jenő, Weitner Adrienn.
Balatonboglár legjobb dobója: Tóth 11 gól.
Az őszi
nagyarányú hazai siker alapján több
játékosának is pihenőt rendelt a Varga –Weitner edzőpáros. Többek közt
Szekerczés, Széles, Samu sem tartott a csapattal sőt reggelre Lovász is beteget
jelentett, így egy kapussal utaztat Balatonboglárra Kalóék. Ennek ellenére sem okozott
gondot a márkereseknek a lelkes hazai csapat. A vendégek sokat hibázva de mégis
könnyed játékkal nagy gólarányú győzelmet arattak. Sérülése után először
játszott hosszabb időt Kaló, akinek gólerőssége volt kiemelkedő. Mellette Horváth,
Gál, és Péterbencze nyújtott helyenként elfogadhatót. Kaló egy
félidőn át játszva is igazolta helyét a csapatban, több hónapos kihagyást
követően is vezéregyéniségnek bizonyult.
Varga Jenő: Azoktól a játékosoktól, akik más mérkőzéseken kevesebbet játszanak
sokkal többet vártam. Egy ilyen találkozón jobban meg kellene ragadniuk a
lehetőséget a bizonyításra.
képek...
ha bútor, akkor 
2008.11.29. - NB II Dél-nyugati csoport ifjúsági mérkőzés
Tamási KC - UKSE Márker Szekszárd 28:31 (14:17) Tamási Városi Sportcsarnok-
100 néző
UKSE Márker Szekszárd: Lovász
– Lenge, Samu 3, Kaló 3, Gál 3,
Szekerczés L. 14, Palkó 3. Csere: Benes, Takács (kapusok), Péterbencze 2, Laczkó 1, Szabó P. 1, János,
Nagy D. Edző: Varga Jenő, Weitner
Adrienn.
A hétközi serdülő meccsen
elszenvedett vereség után egész más hozzáállással lépett pályára a
vendégcsapat. Már a bemelegítésen lehetett látni Kalóék elszántságát. A
találkozó is nehezebbnek ígérkezett, hisz három idősebb játékossal is
erősítettek a hazaiak. Ennek ellenére a márkeresek kezdtek jobban, zárt
védekezésből lerohanásokkal operáltak. (8.perc 2:5). A vendéglátók nem adták
könnyen magukat, folyamatosan a kék-sárgák nyomában jártak. Türelmesen szőtték
támadásaikat, s gyakran kényszeríttették hibára a vendégvédőket. (16.perc 8:9).
A szekszárdi jobbszárny – Szekerczés, Palkó – néhány villanása biztosította a
márkeres előnyt, így ők térhettek nyugodtabban az öltözőbe.
A második félidő elején
maradt a 3-4 gólos vendégelőny, a hazaiak nem tudtak közelebb kerülni. (37.perc
28:22). A játékrész közepén rövidzárlat következett be az UKSE házatáján,
technikai hibák sorozatát követték el Kalóék. A Tamási a közönség bíztatása
közepette átvette a vezetést. (45.perc 24:22). Varga Jenő időkéréssel igyekezett
válaszolni az ellenfél rohamaira. Ettől kezdve feljavult a védekezés, és Samu
is sikerrel vette be a hazai kaput. A vendégek 8:2-es szériával maguk javára
fordították a mérkőzést, és visszavágva a hétközi vereségért ezúttal megszerezték
a két pontot. Ezzel a győzelemmel az UKSE Márker veretlenül telel az NB II
ifjúsági bajnokság élén.
Szekerczés mellett Takács kapus is döntő érdemeket szerzett
a sikerben.
Varga Jenő: A hétközi vereség után azt
mondtam a lányoknak, hogy Tamási együttese két nap alatt nem tud a többet
megtanulni a kézilabdából, de nekünk fejben sokat lehet fejlődni ilyen rövid
idő alatt is. Bejött!
ha bútor, akkor 
2008.11.19. - NB II Dél-nyugati csoport ifjúsági
mérkőzés
Tolna KC - UKSE Márker Szekszárd
24:37 (12:18) Tolna Városi Sportcsarnok- 50
néző Vezette: Csányi, Zörgő
UKSE Márker Szekszárd: Lovász – Kaló 6(1), Samu 8(2), Gál, Szekerczés
L. 11(3), Széles, Palkó 3.
Csere: Benes, Takács (kapusok), Péterbencze 5, Laczkó 4, János 3, Szabó
1, Lenge. Edző: Varga Jenő, Weitner Adrienn.
Már a bemelegítéskor
érezhető volt, hogy a vendégek alaposan ráhangolódtak a találkozóra. A tavalyi
összecsapás (45:44 az UKSE javára) rossz emlékeit mindenképpen feledtetni
akarták Kalóék. Ennek megfelelően agresszíven védekeztek, és helycserés
támadásaikat rendre eredményes fejezték be. (8.perc 1:6). A tolnai alakulat nem
nagyon talált fogást Lovászon sem, ha éppen túl jutott a védőfalon. Kaló és
Szekerczés vezetésével egyre nagyobb különbséggel húzott el a Szekszárd,
egyértelművé téve a találkozó kimenetelét. (20.perc 4:17). Takács edző hiába
próbált változtatni cserével, időkéréssel, az első harminc perc végére
látszott, elment a hajó.
A második harminc percben
tovább folytatta lendületes játékát a márkeres gárda. A csereként pályára lépők
sem maradtak le társaik mögül. Laczkó, Péterbencze és a két kapus átlagon felül
teljesített, de a többiek is felülmúlták a hazaiakat. Az UKSE magabiztosan
tovább növelte amúgy is jelentős előnyét. (56.perc 23:38). A végére engedett a
tempóból a vendégcsapat, de Palkó remekbe szabott góljaival fölényes UKSE
sikerrel ért véget a találkozó
A rövid kihagyás után pályára lépő Péterbencze nem sokat
bizonytalankodott, remekbe szabott gólokkal tért vissza.
Varga Jenő: Mindig hittem
benne, és a mai nap is igazolja Vidal Sasson gondolatát: „Egyetlen hely van világon,
ahol a siker(succes) megelőzi a munkát (work). Ez a hely az angol szótár!
Képek... ha bútor, akkor 
2008.11.15. - NB II Dél-nyugati csoport ifjúsági
mérkőzés
Izzó Se Nagykanizsa - UKSE Márker
Szekszárd 24:37 (12:18) Zsigmondi Gimnázium Sportcsarnok-
50 néző Vezette: Kertész, Schmal
7m-esek: 4/3, illetve 9/5. Kiállítások: 14 perc, illetve 4 perc.
UKSE Márker Szekszárd: Benes
– Szabó 1, Samu 7, Kaló 5, Gál 2, Szekerczés L. 5(3), Palkó 2. Csere: Lovász, Takács (kapusok),
Széles 6(1),János 3(1), Laczkó
2, Lenge 2, Máté 2, Edző: Varga Jenő, Weitner Adrienn.
Nagykanizsa legjobb dobója: Anek 8 gól.
Kaló és Szekerczés góljaival
pillanatok alatt elhúzott a vendégcsapat. (6.perc 2:5). A vendéglátók azonban
kihasználták a védekezési hibákat, és gyorsan egyenlítettek. (10.perc 6:6).
Mielőtt azonban bárki úgy gondolta, lehet esélye a hazaiaknak, négy gyors góllal
ismét a márkereseknél volt az előny. (14.perc 6:10). Ezután kiegyenlített játék
folyt a pályán, a gólok felváltva estek. A félidő végső harmadában a kék-sárgák
sok keresztmozgásra épülő dinamikus játékára nem találtak ellenszert a
kanizsaiak, egyre nőtt a különbség. (29.perc 12:18). Még az is belefért, hogy a
sérüléséből felépülő, és egyre jobban játékba lendülő Samu, az utolsó percben
büntetőt hibázott.
A második játékrész elején
végleg eldöntötte a mérkőzést a vendég gárda. Néhány perc alatt a hazai
góloknak dupláját szerezték Kalóék, különösen Samu volt elemében. (39.perc
15:24). Két hazai találat után ismét lerohanta ellenfelét az UKSE. Samu és
János D. vezetésével zsinórban 7 gólt lőttek, a kanizsaiak láthatóan feladták.
(49.perc 17:31). A találkozó hátralévő részében Laczkó, Lenge, Széles és Máté
is megmutatta mit tud, szebbnél szebb gólokkal vétették észre magukat. A
tabella éllovasa ilyen arányban is megérdemelten nyerte a mérkőzést.
Széles(2) bevetődésből szerzett góljához Gál(11) és János
D.(6) nyújt segítséget.
Varga Jenő: Örülök, hogy az
utolsó két mérkőzésre, a Tolna és a Tamási ellen ebből a pozícióból
készülhetünk.
Képek... ha bútor, akkor 
2008.11.13. – OSB D csoport alapszakasz
PEAC-PVSE - UKSE Szekszárd
Tolnatej 09:51 (2:26) Pécs,
Széchenyi Sportcsarnok- 30 néző Vezette: Horváth,
Suszter
7m-esek: 3/3, illetve 4/4. Kiállítások: 0 perc, illetve 0 perc.
UKSE Szekszárd Tolnatej: Benes- Kaló 6, János 6, Szekerczés
L. 14, Gál 6, Széles 4, Palkó 4. Csere: Lovász, Takács (kapusok), Lenge 7, Samu
3(3), Laczkó 1. Edző: Varga Jenő, Weitner Adrienn.
Pécs legjobb dobója: Tóth 3(3) 6 gól.
A hazai csapat helyezése előre
jelezte, hogy a társaság egy részének délelőtti diákolimpiai meccsei nem nagyon befolyásolja majd a végeredményt. A
vendégcsapatban Gál már teljes értékű harcosként lépett pályára, helyettesítve
a még mindig betegeskedő Péterbenczét, és Samu Virág is bevetésre készen ült a
padon. (Jobbulást Juditnak! A szerk!)
Szekerczésék nyitott védekezése állandó zavarba hozta Tóth János (Oleg)
fiatal tanítványait, akik a sorozatban kapott gólok ellenére nagyon lelkesen
igyekeztek megoldani, amit edzőjük kért. A tejesek élve a lehetőséggel, ezúttal
is különböző taktikai elemeket gyakoroltak, elsősorban lerohanásból szerezték
góljaikat.
A vendégegyüttesből mindenki
játéklehetőséget kapott, ezt valamennyien góllal hálálták meg.
Az egykor szebb napokat
megélt pécsi utánpótlás úgy tűnik komoly gondokkal küzd. Tóth János (Oleg)
becsülettel bevállalta, hogy megpróbál mindent megtenni annak érdekében, hogy
ez megváltozzon, de még hosszú az út mire lányai elődeik nyomdokába lépnek.
Szekerczés Luca ezúttal sem állt meg tíz gól alatt, annak
ellenére, hogy ezúttal nem ő, Samu lőtte a büntetőket.
Varga Jenő: Elegendő erőt,
kitartást és sok sikert kívánok Oleg barátomnak. Mi pedig Nagykanizsán
bizonyíthatjuk, hogy jobb csapatok ellen is képesek vagyunk jó játékra.
Képek...
2008.11.08. – OSB D csoport alapszakasz
UKSE Szekszárd Tolnatej-
Nagytádi NKK 42:8 (17:05) Szekszárd Garay Sportcsarnok-
30 néző Vezette: Merkl, Schalli
7m-esek: 6/6, illetve 1/1. Kiállítások: 2 perc, illetve 4 perc.
UKSE Szekszárd Tolnatej: Lovász
– Kaló 6(1), Samu 2, Péterbencze 4, János
8(1), Szekerczés L. 9 (1),
Széles 4(1), Palkó 6. Csere: Lovász (kapus), Gál B. 2 (2), Laczkó 1, Lenge. Edző:
Varga Jenő, Weitner Adrienn.
Nagyatád legjobb dobója: Somogyvári és Bálint 2-2 gól.
A nagyatádi csapat még a
szekszárdiaknál is fiatalabb játékosokból áll, így igazán nem meglepő a
nagykülönbségű győzelem. Bőzsöny Erika együttese egytelen pillanattra sem tudta
felvenni a versenyt Kalóékkal, igaz nem is ezzel a céllal érkeztek Szekszárdra.
Aszombat délelőtti matinén szimpatikus volt látni, hogy minden gólnak, jó
megoldásnak örülni tudtak. Természetesen a hazaiak is éltek a lehetőséggel, és
az utóbbi időban edzéseken tanultakat próbálták mérkőzés szituációkban
alkalmazni. Kaló és Szekerczés oda - vissza alapon két kínait is bemutatott,
sikerrel. János Dorina produkciója azért érdemel még említést, mert ezúttal
végre felszabadultan, nagy elánnal játszott.
Ezúttal János D.(3) is felzárkózott Szekerczés mellé.
Varga Jenő: Ez egy olyan
mérkőzés ami után nem illik mást nyilatkozni, minthogy sok sikert kívánok
Erikának kislányaihoz.
Képek...
A
tej egészség! 
2008.11.07. Országos Serdülő
Bajnokság- D csoport
Tamási KC - UKSE Márker Szekszárd 33:18 (14:6) Tamási Sportcsarnok- 30 néző Vezette: Kerekes, Nagy
7m-esek: 4/3, ill. 11/5 Kiállítások: 8 perc, ill. 2
perc
UKSE Márker Szekszárd: Szabó
D. –Tomai Cs. 3, Scheffer, Horváth Zs. 3, Szabó
P. 2, Máté 4, Nagy 4. Csere: Frey, Tancz (kapusok), Győrfi 1, Pusztai P.
1, Lovász, Braun, Tárnai. Edző: Weitner Adrienn
Tamási legjobb dobója: 11 (1) gól.
A hazai együttes számított
esélyesnek, és ennek megfelelően villámrajttal kezdte a találkozót. A vendégek
dekoncentráltan, kishitűen kézilabdáztak, a megítélt büntetőket is rendre elhibázták.
(10.perc 7:1). A félidő hátralévő részében sem tudta tartani a szekszárdi védelem
a Szőke, Bakó párost, így a Tamási jelentős előnyével térhettek pihenőre a
csapatok.
A második félidő elején
minden ott folyatódott ahol a szünet előtt abbamaradt. Indításokkal, s felállt
fal ellen is sikerrel oldotta meg feladatát Kovacsics Gábor együttese. (36.perc
25:10). Ezután a hazaiak is visszavettek, a márkeresek is pontosabbak voltak,
így minden vendéglátó találatra érkezett szekszárdi válasz, a végére a
különbség már nem változott.
A Koppány-partiak ilyen
arányban is megérdemelten győztek, bár, ha az UKSE fiataljai koncentráltabban,
bátrabban játszanak, szorosabb is lehetett volna. Hat büntetőt kihagyni
bármilyen mérkőzésen mindenképpen nagy luxus.
Máté az utóbbi időben beállóként egyre érettebb játékot
mutat.
Weitner Adrienn: Ennél
sokkal több koncentráltságot várok a csapattól, különösen egy jobb erőkből, és
idősebb játékosokból álló ellenféllel szemben.
ha bútor, akkor 
2008.11.08. - NB II Dél-nyugati csoport ifjúsági mérkőzés
UKSE Márker Szekszárd- Érdi VSE II. 62:10 (27:8) Szekszárd Városi Sportcsarnok-
80 néző Vezette: Burai, Ropoli
7m-esek: 2/1, illetve 3/1. Kiállítások: 0 perc, illetve 0 perc.
UKSE Márker Szekszárd:
Lovász- Kaló 9, Samu 2, Szekerczés
L. 15, Széles 1, Péterbencze 3, Palkó 5. Csere: Frey (kapusok), János D. 9,
Szabó P.7, Lenge 4, Nagy 3, Gál B. 2(1), Laczkó 2,. Edző:
Varga Jenő, Weitner Adrienn.
Érd legjobb dobója: Jordáki, Nyitrai 3-3 gól.
A délelőtti Nagyatád elleni
OSB mérkőzést követő közös ebéden jó hangulatban készülődte a lányok a
mérkőzésre. Minden okuk meg volt rá, hiszen a vendégek eddig ne jeleskedtek a
bajnokságban. Arra azonban vélhetően senki sem számított, még a vendéglátók
sem, hogy így fejeződik be a találkozó. Az érdi együttes játékosain már a
bemelegítéskor látszott, hogy egy részük mostanság ismerkedett mega sportággal.
Az első félidőben tulajdonképpen tíz percenként lőttek egy gólt. Ráadásul nem
túl szerencsésen talán a csapat legkisebb és legfiatalabb játékosát állították
kapuba, aki esélytelen volt Kalóékkal szemben. Ezzel együtt is fegyelmezetten
viselték a hazai fölényt, edzőjük lelkesen bíztatta őket egy-egy jó megoldás
után. Mindez azonban az eredményt nem befolyásolta.
A második játékrészben a
kispad mögött helyet foglaló szurkolók jobbára az ellenkező oldalon szinte
minden gólnak lelkesen örvendező, majd összeölelkező férfi párost figyelték, s
már a gólokat általában követő taps is gyakran elmaradt.
A találkozón az idei NB
II-es ifjúsági bajnokság eddigi gólrekordját érte el szerény képességű
ellenfelével szemben a Szekszárd.
Szekerczés(9), aki 15
góljával újabb jelentős lépést tett a gólkirálynői cím megszerzése felé,
Kaló(10) kínai passzát várja.
Varga Jenő: Nagyra becsülöm azokat a gyerekeket,
akik ilyen vereségek után is újra lemennek edzeni. Kollégámnak is azt kívánom,
sok öröme legyen még ezekben a bátor lányokban. Ne adják fel, tíz évvel ezelőtt
mi is átestünk ezeken a stációkon, s most már a naposabb oldalon vagyunk. Csak
munka kérdése az egész.
ha bútor, akkor 
2008.10.30. – OSB D csoport alapszakasz
Mohács UKSE - UKSE Szekszárd
Tolnatej 22:24 (8:11) Mohács Városi Sportcsarnok-
50 néző Vezette: Lőczi, Rumpler
7m-esek: 6/5, illetve 6/5. Kiállítások: 4 perc, illetve 4 perc.
UKSE Szekszárd Tolnatej:
Lovász- Lenge, János 2 (1), PÉTERBENCZE 8(1), Kaló 2, SZÉLES 3, Palkó 2. Csere:
, Szekerczés L. 3, Laczkó 1, Gál,
Fehér, Samu. Edző: Varga Jenő, Weitner
Adrienn.
Mohács legjobb dobói: Kovácsfi 7(5), illetve Schulteisz 6 gól.
Arató Béla
csapata alaposan kicserélődött a nyáron, így nem igazán lehetett tudni, mi vár
a tolnatejesekre. Az első percekben a hazaiak irányították a találkozót, Kalóék
sorra hibázták el gólhelyzeteiket. (5.perc 3:1). Ezt követően gyorsan
fordítottak a vendégek, de nem tudták leszakítani a lelkes mohácsiakat. Eladott
labdák, elkapkodott befejezések jellemezték a szekszárdiak játékát, még Lovász
néhány bravúrjára is szükség volt, hogy a különbség tovább nőjön. (17.perc
5:8). A félidő végéig már biztosan tartotta előnyét a tejes alakulat, amit az
utolsó percben még egy góllal meg is toldott.
A második félidő kezdetén
sem volt túl nagy átütőerő a vendégek játékában, ennek ellenére úgy tűnt le
tudják szakítani a hazaiakat. (34.perc 13:18). Három góllal ijesztettek az
Arató tanítványok, de a válasz sem késett sokat, minden maradt a régiben.
(47.perc 17:23). Az utolsó percekben már egyik csapat sem nagyon figyelt a
védekezésre, Varga edző a sérüléséből lábadozó Gált, és Samut is pályára
küldte. 5:1-es szériával zárt a Mohács, de a szekszárdi győzelem így sem
forgott veszélyben.
A minden csapatrészében jobb
Szekszárd megérdemelten nyerte a találkozót a rendkívül lelkesen játszó
mohácsiakkal szemben. Péterbencze(4), a mezőny egyik legjobbjaként kiemelkedett
társai közül.
Varga Jenő: Néhány hete már
van kapusunk, ma arra jöttünk rá, hogy beállósunk is. Többször megtaláltuk
Juditot ezen a meccsen, mint előtte egész szezonban. A győzelem mellett ezeknek
örülök leginkább.
Képek...
A
tej egészség! 
2008.10.26. - NB II Dél-nyugati csoport ifjúsági
mérkőzés
Kaposvári KSE - UKSE Márker Szekszárd
29:42 (14:20) Táncsics Gimnázium Sportcsarnok-
50 néző Vezette: Burai, Ropoli
7m-esek: 5/02, illetve 8/7. Kiállítások: 4 perc, illetve 4 perc.
UKSE Márker Szekszárd: Benes
– Lenge 2, Laczkó 4, KALÓ 7, Péterbencze 2(1), Széles 5, SZEKERCZÉS L. 17(3).
Csere: Takács (kapus), János 4(2), Nagy D. 1, Horváth, Palotás. Edző:
Varga Jenő, Weitner Adrienn.
Kaposvár legjobb dobói: Fekete, Sárdi 7-7 gól.
Szinte lekopírozta a felnőtt
csapat mérkőzésének első perceit az UKSE. Három gyors gól mellett egy kihagyott
büntető, a változás csak annyi volt, hogy mindezt fele annyi idő alatt érték el
Kalóék. (4. perc 0:3). A hazai fiatalok nehezen tudták feltörni a vendégek védőfalát,
a különbség csak azért nem nőtt számottevően, mert a márkeresek - ebben is a
felnőtt meccset kopírozva- sorozatban elhibázták a ziccereket. A félidő közepén
nyitott védekezésre tértek át a vendégek, ez még inkább zavarba hozta a
Kaposvárt. Szinte minden támadásból labdát szereztek Szekerczésék, és többnyire
büntettek. (17.perc 5:14). Már-már azt lehetett hinni, hogy ez az eredmény
megrogyasztja Csönde Zsuzsa tanítványait, ők azonban rendkívül szimpatikusan
küzdöttek. A félidő hajrájában Sárdi góljaival jelentősen csökkenteni tudták a
különbséget.
A második félidő elején is
döcögött a szekszárdi szekér. A márkeres csapat játékosai néha erőtlenül lőtték
a ziccereket, máskor a hazaiak kapusa hárított jó érzékkel. Az eredményből
egyáltalán nem jött ki a két csapat közti tudáskülönbség, nehezen sikerült a
tízgólos lélektani határt átlépni a Márkernek. (39. perc 21:32). A következő
percekben sem volt túl színvonalas a találkozó, a vendégek csak annyit adtak ki
magukból, amennyi a magabiztos győzelemhez szükséges volt.
Szekerczés Luca, aki hetek óta kiemelkedően játszik, a
mezőny legjobbjának bizonyult.
Varga Jenő: Néhányan
Csipkerózsika álomban vannak, azt hiszem, hogy veszek egy bika kolompot, hogy
felébresszem őket.
Képek...
ha bútor, akkor 
2008.10.24. – OSB D csoport alapszakasz
Siófok KC - UKSE Szekszárd
Tolnatej 35:29 (16:13) Siófok
Beszédes J. Ált. Isk. Sportcsarnok- 50 néző Vezette: Fias,
Kertész
7m-esek: 3/3, illetve 1/1.
Kiállítások: 4 perc, illetve 6 perc.
UKSE Szekszárd Tolnatej: Lovász- Lenge, Laczkó, Péterbencze 3, Kaló 5, SZEKERCZÉS L. 8(1), PALKÓ 9. Csere:
Benes (kapus), Széles 3, János 1, Horváth, Samu. Edző: Varga Jenő, Weitner Adrienn.
Siófok legjobb dobója: Varga 10 (3)gól.
Alaposan kicserélődött
a nyáron a hazai együttes. Zámbó Tibor mezőszilasi lányai jelentik már a magot
Siófokon, s ez meg is látszik az eredményeken. A pénteken lejátszott mérkőzés
első perceiben rendkívül megilletődötten, sok hibával kezdett az UKSE. A Siófok
agresszíven támadott, sorra lőtte góljait. (9.perc 9:2). Kalóék erőtlenül
vezették támadásaikat, védekezésben sem vállalták fel az ütközéseket. A gyenge
produkció láttán Varga Jenő kikérte csapata idejét, több cserére is elszánta
magát, aminek következtében felzárkózott a vendégcsapat. Még kettős
emberhátrányban is a szekszárdiak szereztek gólokat, Palkó kétszer is betalált.
(21.perc 14:11).
A második
játékrész elején úgy tűnt akár a győzelmet is megszerezheti a Szekszárd, néhány
perc alatt tovább faragta hátrányát. (28.perc 16:15). Ezt követően azonban
kapufák és technikai hibák sorozata jellemezte a vendégek játékát, amit a
hazaiak könyörtelenül büntettek. (36.perc 22:18). Ezt követően ismét két gólra
megközelítette ellenfelét az UKSE, de egy 6:1 –es szériával a Zámbó tanítványok
eldöntötték a találkozó sorsát. (41.perc 29:22). A hátralévő percekben nem
változott jelentősen a játék képe, hazai győzelem született.
A mérkőzésen
végig szembetűnő volt az összeszokottság közti különbség. Voltak ugyan a
találkozónak időszakai, amikor szép dolgokat csináltak a szekszárdiak,
különösen Palkó játszott kiemelkedően, de a Siófok megérdemelten szerezte meg a
két pontot.
Palkó, a mezőny egyik legjobbjaként, csapata
erősségének bizonyult.
Varga Jenő: Hosszú az út a földről a csillagokba, de nem adjuk fel!
Képek...
A
tej egészség! katt ide!..
2008.10.12. - NB II Dél-nyugati csoport ifjúsági mérkőzés
UKSE Márker Szekszárd- Hévíz SK 40:25 (16:11) Szekszárd Városi Sportcsarnok-
80 néző Vezette: Bódis, Bohár
7m-esek: 6/4, illetve 4/2. Kiállítások: 4 perc, illetve 10 perc.
UKSE Márker Szekszárd:
LOVÁSZ- LENGE 4, János 3(1), KALÓ 4, SZEKERCZÉS
L. 10(2), Horváth 2, PALKÓ 6(5). Csere: BENES (kapus), LACZKÓ 6, Széles 2,
Palotás 2, Péterbencze 1, Pámer. Edző: Varga Jenő, Weitner
Adrienn.
Hévíz legjobb dobója: Czigány 5 gól.
Gyorsan magához ragadta a
kezdeményezést a hazai csapat, és könnyű gólokkal percek alatt jelentős előnyt
szerzett. (9.perc 6:1). A vendégek ezt követően sem tudtak komolyabb
ellenállást kifejteni, Pécsi Zsolt korai időkérése ellenére. Lovász remekül
védett, Lenge, Kaló és Szekerczés sorozatban lőtték a gólokat. Társaik sem
maradtak el a „termelésből”, így a félidő végéig tetemesre nőtt a hazaiak
előnye.
A második játékrészben sem
sokat változott a játék képe, talán csak annyiban, hogy ezúttal Laczkó és Palkó
is jelentősen bekapcsolódott a gólgyártásba. A kapuban a Lovászt váltó Benes is
remekül védett, így alig-alig találtak
kapuba a vendégek. (35. perc 27:13).
Ezután visszavettek a
tempóból Kalóék, így a Balaton-partiak is többször eljutottak a kapuig, kicsit
csökkent a különbség. (51. perc 28:19). A hátralévő kilenc percben aztán ismét
fokozta a tempót a márkeres alakulat, így az első félidei előnyt még további
két góllal megtoldva ezúttal is fölényes győzelmet aratott.
Lenge védekezésben és támadásban is meghálálta a bizalmat.
Varga Jenő: Hogy néha hová
tűnnek a kapusmezből a játékosaim, nem tudom. Ezúttal benne voltak, és ez is
hozzájárult a nagyarányú győzelemhez.
ha bútor, akkor katt ide!...
2008.10.11. – OSB D csoport alapszakasz
UKSE Szekszárd Tolnatej- Hidrostop Kozármisleny
21:30 (12:17)
Szekszárd Garay Sportcsarnok-
50 néző Vezette: Kerekes, Mátó
7m-esek: 7/7, illetve 7/3. Kiállítások: 2 perc, illetve 5 perc.
UKSE Szekszárd Tolnatej: Benes-
Horváth 1, Péterbencze 1, János, KALÓ 5, Széles, SZEKERCZÉS L. 11 (7). Csere: Lovász (kapus), Lenge 1,Laczkó,
Palkó, Samu. Edző: Varga Jenő, Weitner
Adrienn.
Kozármisleny legjobb dobója: Siklósi 10 (2)gól.
A hazai csapat életkorát,
jelenlegi helyzetét figyelembe véve az idősebb,és ebből következően
fizikálisan is fejlettebb játékosokból álló vendégek számítottak az esélyesebbnek.
Ez már ez első percektől kezdve nyilvánvalóvá vált, ráadásul néhány hazai
játékos rendkívül megilletődötten, ennek következtében sok hibával játszott.
(3.perc 1:4). Kalóék sem védekezésben, sem támadásban nem találták ellenszert a
mislenyiek játékára, ráadásul kapusaik sem álltak a helyzet magaslatán. Enne
következtében a félidő végére tovább növelték előnyüket a vendégek. A második játékrész első
fele hasonló jeleneteket hozott az első félideihez, így a Baranya megyeiek
magabiztosan őrizték előnyüket. (40.
perc 18:24). Ekkor védekezést váltottak a tejesek, és sikerült is közelebb
kerülni a vendégekhez. (44. perc 21:24). Néhány hiba azonban elegendő volt
ahhoz, hogy ismét Varga Csaba tanítványai ragadják magunkhoz a kezdeményezést,
és sorozatban hat gólt szereztek, amire nem érkezett szekszárdi válasz. A minden tekintetben jobb
erőkből álló vendégek megérdemelten nyerték a találkozót.
Szekerczés ezúttal is csapata legjobbjának bizonyult.
Varga Jenő: Szorosabb is
lehetett volna, ha nem ijedünk meg ennyire.
Képek...
A
tej egészség! katt ide!..
2008.10.04. - NB II Dél-nyugati csoport ifjúsági mérkőzés
Mohácsi TE - UKSE Márker Szekszárd
11:34 (7:20) Mohácsi Sportcsarnok-
50 néző Vezette: Korponai,
Mazzag
7m-esek: 0/0, illetve 6/6. Kiállítások: 4 perc, illetve 0 perc.
UKSE Márker Szekszárd: Takács - Gál 2, Laczkó
5, Kaló 2, Szekerczés 8(3), Palkó 2, Horváth 1. Csere: Lovász (kapus), Péterbencze
5(1), SZÉLES 3, János 5(2), Lenge 1, FEHÉR, MÁTÉ. Edző: Varga Jenő, Weitner Adrienn.
Mohács legjobb dobói: Gelányi, Schell 3-3
gól.
Az első hazai
gólt öt szekszárdi követett, ezzel jelezték a vendégek, szeretnék megőrizni
veretlenségüket. (7.perc 1:5). A márkeresek zártan védekeztek, a megszerzett
labdákból két átlövő Szekerczés és Laczkó rendre betalált. Néhány perccel a
vége előtt már tíz volt közte. (26. perc 6:16). A vendégek sok keresztmozgásra
épülő gyors játékára nem volt hazai ellenszer. Oszlár edző időkérése sem sokat
segített, a különbség tovább nőtt.
A második játékrészben
is az történt a pályán, amit a Szekszárd akart. Valamennyi pályára lépő
játékosa koncentráltan, nagy akarással játszott, mintegy hálát adva azoknak a
szurkolóknak, akik elkísérték a csapatot. A Duna-partiak alig-alig jutottak
lövéshez, ha mégis, Lovász remekül védett. A találkozó végére már csak a
különbség volt kérdéses, a Varga-Weitner páros tanítványainak új elemek
gyakorlására is volt lehetősége. Horváth (balról) és Gál (középen) a támadások
mellett védekezésben is helytálltak.
Varga Jenő: Jó látni, hogy csapatként is egyre jobban működünk. Virág
mielőbbi gyógyulására ajánljuk a győzelmet.
Képek...
2008.09.28. - NB II Dél-nyugati csoport Ifjúsági mérkőzés
UKSE Márker Szekszárd- Csurgó 29:17 (16:11) Szekszárd Városi Sportcsarnok-
80 néző Vezette: Köllő, Tombor
7m-esek: 9/5, illetve 1/1. Kiállítások: 2 perc, illetve 10 perc és 1
kizárás.
UKSE Márker Szekszárd:
Benes- Gál B., Laczkó 4, KALÓ 12 (2), Szekerczés
5 (1), Péterbencze 2(1), Palkó. Csere: Frey (kapus), Széles 3, LENGE 1 (1),
Horváth 1, Szabó P. 1, FEHÉR, Nagy D. Edző: Varga Jenő, Weitner
Adrienn.
Csurgó legjobb dobója: Csernela 5 (1)gól.
Nehezen indult a találkozó,
a hazaiak sok hibával játszottak, a vendégek ezt kihasználták. (6. perc 2:3).
Ezután megnyitották védekezésüket Kalóék, és gyorsan megfordították a találkozó
állását. (12.perc 7:3). Ezt követően azonban ismét megtorpantak a márkeresek,
szellősen védekeztek és jobbnál jobb helyzeteket puskáztak el, s kapusaik sem
remekeltek. Kaló lendületes egyéni akciói, Szekerczés átlövései nyomán a
különbség azonban megmaradt, sőt a félidő végére tovább nőtt.
A második játékrész elején
több cserét is végrehajtott a Varga-Weitner páros, Fehér és Lenge beállásával
védekezésben is feljavultak a szekszárdiak. A vendégek alig-alig jutottak
lövéshez, s ekkor már Laczkó is lendületesebben játszott, átlövés gólokkal
növelte csapata előnyét. (44. perc 22:14). A befejező percekben ismét Kaló
villanásainak tapsolhattak a szurkolók, s az utolsó négy minutában már csurgói
gól sem született. A hazai csapat - bár még
mindig sok hibával játszott - megérdemelten nyerte a találkozót.
Kalót (sárgában) nem tudták tartani a vendégvédők,
kiemelkedett játékával.
Varga Jenő: Néhány héttel
ezelőtt úgy tűnt nem csináltunk semmit Fertődön, az edzőtáborban. Mostanság már
látszik, hogy talán mégis, és ennél csak jobb lesz.
Képek...
2008.09.25. - OSB D csoport alapszakasz
UKSE Szekszárd Tolnatej- UKSE Márker Szekszárd 47:17
(16:7) Szekszárd Garay Sportcsarnok-30
néző Vezette: Dravecz, Papp
7m-esek: 8/6, illetve 1/1. Kiállítások: 4 perc, illetve 2 perc.
UKSE Szekszárd Tolnatej: TAKÁCS - Gál B. 1,
PÉTERBENCZE 6(4), SZEKERCZÉS 16
(1), KALÓ 11, PALKÓ 3(1), Horváth 2. Csere: Benes (kapus), LACZKÓ 6, Lenge 2, János,
Fehér. Edző:
Varga Jenő
UKSE Márker Szekszárd: Frey – Tomai Cs. 6, Scheffer
6, Szabó P. 2, Horváth 2, Máté, Nagy D. 1. Csere: Szabó D, Tancz (kapusok),
Rózsa, Karacs, Pusztai, Győrfi. Edző: Weitner Adrienn.
Mindkét csapat játékosai
szerették volna bebizonyítani, hogy az elmúlt hetek gyengébb produktuma után
ezen az estén mindenképpen más hozzáállást, és így más játékot láthatnak majd
az edzők és a közönség. Ennek megfelelően minden játékos nagy igyekezettel
vetette be magát a játékba, így az első néhány perc kiegyenlített játékot
hozott. (12. perc 6:5). A tejesek sok keresztmozgásra épülő gyors játéka aztán
egyre gyakrabban hozta zavarba a márkereseket, így a félidő végére tetemesre
nőtt a különbség. Ezzel együtt Scheffer és Tomai néhány szép egyéni megoldása
jogos tapsra ragadtatta a közönséget.
A második játékrész elején miég
inkább megnyitották védekezésüket Kalóék, és labdaszerzésekből többnyire könnyű
gólokat szerezetek. (35.perc 25:10). Weitner edző Kaló kikapcsolásával is
próbálkozott, Szabót szoros emberfogásra küldte az irányítóra. Ekkor azonban
Laczkó ás Szekeres üres befutásokkal hozták zavarba az ellenfél védőit, és
Péterbencze zárásai mellett rendre betaláltak, Szabó P., Scheffer, Tomai egyéni
megoldásokkal válaszolgatott.
Mindkét csapat játékosai
dicsérhetők,  hiszen Szekerczésék nagy kedvvel, jól kézilabdáztak, míg a
márkeresek becsülettel küzdve sokkal inkább helytálltak, mint a Kozármisleny
ellen.
Scheffer és Szekerczés átlövő játékával emelkedett ki társai
közül.
Varga Jenő: Örülök, hogy
jelentős változásokat láttam az elmúlt hetekhez viszonyítva. Ezért valamennyi
játékost dicséret illet. Gratulálok Adriéknak is, jól küzdöttek.
Weitner Adrienn: Ez
már egy olyan játék volt, amivel a vereség ellenére is elégedett voltam,
Sikerült előrelépnünk, és ez jó.
2008.09.20. - NB II Dél-nyugati csoport
Ifjúsági mérkőzés
Hosszúhetény SE - UKSE Márker Szekszárd 26:39
(11:21) Pécsváradi Sportcsarnok- 50
néző Vezette: Akácsos, Nagyvizeli
7m-esek: 4/3, illetve 8/7. Kiállítások: 8 perc, illetve 6 perc.
UKSE Márker Szekszárd: Takács- Gál, Laczkó 1, Kaló
4, Szekerczés 7(1), Palkó 5,
Péterbencze 5(1). Csere: Benes (kapus), SZÉLES 8, János 4(1), Szabó P. 3,
Horváth 2, Lenge, Fehér. Edző: Varga Jenő, Weitner Adrienn.
Hosszúhetény legjobb dobói: Lengyel, Schmidt 6-6 gól.
A hazaiak szereztek
vezetést, de a vendégek perceken belül átvették az irányítást, és ugyan sok
hibával játszottak, mégis fordítottak. (8.perc 4:5). Ezt követően még volt egy
hetényi fellángolás, de a márkeresek különösen Szekerczés átlövéseinek köszönhetően
jelentős előnyre tettek szert. (20.perc 8:13). A félidő hátralévő részében
tovább növelte előnyét a vendégalakulat, elsősorban az időközben csereként
beállt Széles jó játékának következtében, a lefújáskor 10 volt közte. A második harminc perc úgy folytatódott,
mint az első, a hazaiaknak csak felvillanásaik voltak, bár ebben az időszakban
a kék-sárgák is gyengén védekeztek, a különbség azonban továbbra is megmaradt.
(49. perc 23:33). A játékrész utolsó harmadában a „hosszabb cserepadnak” köszönhetően
egy 6:2-es szériával még hozzátettek még a különbséghez a szekszárdiak, és a
csütörtöki OSB mérkőzéshez viszonyítva már javuló játékkal magabiztos győzelmet
arattak. Széles meghálálta a bizalmat, beállítását követően
eredményesen és jól játszott.
Varga Jenő: Léptünk egyet, és
ezúttal előre. Külön örülök Széles Adri jó játékának, aki úgy tűnik teljesen
felépült sérüléséből, és egyre inkább tetszik Szekerczés átlövő produkciója is.
Képek...
2008.09.18. - OSB D csoport alapszakasz
UKSE Szekszárd Tolnatej- Tamási KC 26:25 (13:13) Szekszárd Garay Sportcsarnok-
80 néző Vezette: Bacs, Bán
7m-esek: 8/4, illetve 0/0. Kiállítások: 0 perc, illetve 4 perc.
UKSE Szekszárd Tolnatej: Benes- Gál B. 2, Péterbencze
2, Kaló 8 (2), Szekerczés 5 (3),
Palkó 3, Horváth 1. Csere: Takács (kapus), János 2, Lenge 2, Széles 1, Laczkó, Fehér.
Edző:Varga Jenő, Weitner Adrienn
Tamási legjobb dobói: Szőke 7, Lukács 6 gól.
A
vendégek kezdték jobban a mérkőzést és mindjárt az első percekben két góllal
elhúztak. (5. perc 1:3). A hazai csapat ugyan hamarosan átvette a vezetést, de
nem volt igazán meggyőző a játéka. (7. perc 4:3). Erőtlenül védekeztek,
jellemző módon egyébként egész mérkőzésen csupán egy sárga lapot osztottak ki
Szekerczéséknek a játékvezetők. Támadásban sorozatban követtek el technikai
hibákat és sorra hagyták ki helyzeteiket. Így aztán nem sikerült leszakítaniuk
a Koppány-partiakat, sőt a vendégek ismét náluk volt az előny. (17. perc
10:12). A félidő végére kissé elaludtak a Kovacsics tanítványok, és egy újabb
kihagyott hetes ellenére a szekszárdiak térhettek előnnyel pihenőre. A szünet után sem javult a
tejesek játéka. Továbbra is lagymatag volt védekezésük, és támadásban sem akadt
senki, aki vitte volna a többieket. Ennek következtében hamar elfogyott az
előny. (31. perc 15:16). Ezt követően fej-fej mellett haladtak a csapatok,
ezekben a percekben lehetetlen volt megjósolni, hogy ki nyeri a találkozót. A
hajrát a vendégek kezdték jobban, a hazaiak változatlanul sok hibával, erőtlenül,
tűz nélkül játszottak. (43. perc 21:23). Az időkérés hatására, vagy a
vereségtől való félelem hatására egy 5:2-es szériával sikerült megfordítani az
állást, igaz egy rossz indítás után csak a szerencse mentette meg a hazaiakat a
pontvesztéstől.
Az utóbbi időben nem játszott
szoros mérkőzést a két csapat, így mindenképpen váratlan volt Kalóék rendkívül
gyenge produkciója.
Lukács Rita (Tamási) igazi vezére volt csapatának, és emellett
eredményesen is játszott.
Varga Jenő: Csalódott vagyok, és nem elsősorban a gyenge játék,
sokkal inkább az akarat hiánya miatt. Nem volt egyetlen kiállításunk sem, ez
mindent elmond a hozzáállásunkról. A védekezés ugyanis elsősorban akarat
kérdése. Ma ez nálunk hiányzott.
képek...
A
tej egészség! katt ide!...
2008.09.13. - NB II Dél-nyugati csoport Ifjúsági mérkőzés
UKSE Márker Szekszárd- Balatonboglár 59:9 (30:3)
Szekszárd Garay Sportcsarnok-
80 néző Vezette: Arnold, Temesi 7m-esek: 5/3, illetve 1/0. Kiállítások: 2 perc, illetve 4 perc.
UKSE Márker Szekszárd: Lovász- GÁL B. 7, Szekeres
1, KALÓ 12, SZEKERCZÉS 14 (3),
PALKÓ 9(2), Péterbencze 1. Csere: Takács (kapus), Széles 4, Lenge 3, Laczkó 3,
Horváth 2, Fehér 3. Edző: Varga Jenő, Weitner Adrienn.
Balatonboglár legjobb dobója: Darabos 5 gól.
Aki
csupán a magasság és fizikai különbséget vizsgálta a bemelegítés során, azt
hihette, hogy szoros mérkőzésre van kilátás. Hamar kiderült azonban, hogy
felkészültség, képzettség tekintetében sokkal előbbre járnak a hazaiak, akiknek
többsége még mindig 4-5 évvel fiatalabb a versenykiírásban megadott
korosztálynál. Igaz ez a vendégek esetében sem nagyon volt másként. A tudás
különbséget jól mutatja, hogy a bogláriak 17:0-s hazai vezetésnél, a 11.
percben lőtték első góljukat. Igaz ennek nagyon szimpatikusan örültek, és
ezután is minden jó mozdulatot, gólt taps követte a kispadról, és a nézőtéren
helyet foglaló vendég közönség részéről. Mindez azonban nem zavarta Kalóékat
abban, hogy szinte percenként lőjék a gólokat, és NB II-es szereplésük eddigi
legnagyobb arányú győzelmét arassák. Palkó (jobbról) ezúttal bátran vállalta az egy-egy elleni
játékost is.
Varga Jenő: A lelkesek,
szimpatikusak a bogláriak, de egyelőre még csak a szőlő és borversenyben igazi
ellenfelei Szekszárdnak.
képek...
ha bútor, akkor katt ide!...
2008.06.07. - Egy Duna-parti csónakházban...
Szombaton
a 93-as csoport, néhány 94-es játékossal kiegészülve Gál Dóriék Duna-parti
házában tartotta - a szinte minden csoportnál szokásos gyakorlat szerint - évzáró
buliját. A szülők semmit nem bíztak a véletlenre, így többen – Dóri apu (Béla),
Luca apu (Szilárd), Betti apu (Tibi-Robi), és Zsófi apu (Gábor) már pénteken
megkezdte az előkészületeket a bogyiszlói rév közelében felépült takaros
házikóban. A fent nevezett urak kellő komolysággal vonultak ki előző este,
feleségeiket gondosan maguk mögött hagyva.
Az otthon maradt oldalbordák
persze biztosak lehettek abban, uraik a másnapi étkek előkészítésén kívül
kizárólag "ájtatos imádsággal" töltik az éjszakát annak érdekében,
hogy néhány órával később ne nyíljanak meg az égi csatornák.... Szorgos kezek tisztítják a halat.
A
többiek, reggel odaérkezvén több jelét is láthatták annak, hogy a házgazda
Bélával az élen egészen más csatornákat nyitottak meg ők négyen, és vélhetően
nem is az esővíz elvezetése ürügyén….. Persze ahol Dóri kiskutyája ügyel a
rendre, ott nem lehet baj. Arról nem szólnak a hírek, hogy a kedvenc eb mivel
töltötte az éjszakát, sejtésünk szerint az urakkal együtt komolyan készült a
vendéglátásra. Édes kettesben...
Dél
környékére már mindenki összegyűlt, az ételek bősége az asztalon találta magát,
és falánk gyerekszájak rabjaivá lettek hamarosan. A szülők sem maradtak el a
pusztításban, s ezután már sor kerülhetett a szokásos ajándékozásra is. Két
óra tájékában- vélhetően az előző esti ima gyengesége következtében - az Eső
Istene nem tűrte tovább az önfeledt szórakozást, és minden amforájából a Gál
házra és udvarába öntötte vízét. Az anyukák és apukák nem kis döbbenetére az
égszakadás cseppet sem zavarta meg a lányokat. Szinte varázsütésre előkerült
egy labda, és ha labda van, akkor a legzordabb időben is felderülnek a
kézilabdás arcok. Ezúttal sem volt ez másként, s amint a képeken látható lesz, az
eső megállta után is remek hangulatban folytatódott a nap. Ami minden bizonnyal
valamennyi résztvevő számára emlékezetes marad. (Kérdezzük meg a mosógépeket
is?). A fürdőmester triumvirátus.
Köszönjük
szépen a ház urának, Bélának és kedves feleségének Zsuzsinak, hogy helyet adtak
nekünk, és mindenkinek, aki e nagyszerű napnak a szervezésében, lebonyolításában
részt vett. Ez után a remek hangulatú nap után is joggal állapíthatjuk meg,
hogy még mindig érdemes az UKSE nagy családjához tartozni.
képek....
2008.05.24. - NB II Dél-nyugati csoport Ifjúsági mérkőzés
Nagykanizsai Izzó SE - UKSE Márker Szekszárd 21:34
(11:16) MÁV NTE Sportcsarnok- 50
néző Vezette: Csányi, Zörgő.
7m-esek: 7/4, illetve 7/5. Kiállítások: 4 perc, illetve 8 perc.
UKSE Márker Szekszárd: Lovász- JOBBAN 4, Gál B. 1,
SZEKERES 3(1), SZEKERCZÉS 10(3), Kaló
5, Palkó 1. Csere: Benes (kapus), SAMU 5, SZÉLES 4(1), Gál D. 1, Fehér, Pámer. Edző:
Varga Jenő, Orbán Renáta
Nagykanizsa legjobb dobói:
Pánczél 8(3) gól.
A vendégcsapat már ezüstérmesként
lépett pályára, tehát számukra csupán a szép búcsú volt a tét. A hazaiak egy
esetleges győzelemmel akár két hellyel is előbbre kerülhettek volna. Ennek
ellenére Szekeresék hamar megszerezték a vezetést és néhány perc alatt kétgólos
előnyre tettek szert. (5. perc 2:4). Ezek után több védekezési hibát is
elkövettek a márkeresek, így a hazaiak folyamatosan kapaszkodtak, bár az
egyenlítés nem sikerült. (24.perc 11:12). Ekkor büntetőhöz jutott a vendéglátó,
Pánczél lövését azonban Lovász hárította. Ezek után Szekeres is elhibázta a
hetest, de a következőt belőtte, majd őt követve Szekerczés is. Ezt a lélektani
előnyt kihasználva újabb gólokat lőttek a vendégek, és a szünet előtt 5 gólra
nőtt a különbség. A második etap első néhány
percében még tartotta magát a vendéglátó. A védekezés változatlanul akadozott,
az időközben beállt Benes kapus sem találta a helyét. (38. perc 15:21). Ezt
követően még jobban megnyitotta védekezését a vendég együttes, Kaló magára
talált, Benes lehúzta rolót, Lovász újabb büntetőt védett. Ennek egy 10:3-as
széria lett az eredménye. (49.perc 17:31). A maradék néhány percben visszavettek
a tempóból Samuék. Még az egyébként jól játszó Jobban hibázott egy büntetőt, s
a hazaiak is többször kapuba találtak. Ekkor Széles villant néhányat, s 13-as szám
ezúttal a vendégeknek hozott szerencsét.
Hosszú sérülés után ezúttal Széles is jól teljesített.
A mérkőzés nehezen indult,
de az idő múltával kidomborodott a nagyobb tudáskülönbség, ezért ilyen arányban
is megérdemelten nyerte idei utolsó NB II-es mérkőzését az UKSE Márker
Szekszárd.
Varga Jenő: Ez volt ennek az
évnek a 99. mérkőzése. Ebből a mai a 80. győzelmünk. Ha még azt is figyelembe
veszem, hogy rendszerint 2-3 évvel idősebbek ellen játszottunk, minden dicséretet
megérdemelnek a lányok. Köszönöm kollégám, Orbán Renáta egész éves
munkáját.
ha bútor, akkor
2008.05.18. - NB II Dél-nyugati csoport
Ifjúsági mérkőzés
UKSE Márker Szekszárd – Dunaújvárosi AC 40:33
(22:18) Szekszárd Városi
Sportcsarnok- 50 néző Vezette: Szabó, Tóth
7m-esek: 8/5, illetve 4/4. Kiállítások: 8 perc, ill. 14 perc.
UKSE Márker Szekszárd: Lovász - Gál. D. 3, SAMU 6,
KALÓ 6, SZEKERCZÉS 7(2), Gál B.
3, SZAKÁL 5. Csere: Benes (kapus), SZEKERES 5(2), JOBBAN 3, Széles 1 (1), Máté
1, Bajara, Fehér. Edző: Varga Jenő, Orbán Renáta DAC legjobb dobója:
Sági 8(2) gól
A tabellán elfoglalt helyek
alapján a hazai csapat számított esélyesnek. Ráadásul Szekereséknek a második hely
megszerzése volt a tét. Ezért aztán mindenki arra számított, hogy a márkeresek
hamar dűlőre akarják vinni a mérkőzést. Támadásban nem is volt különösebb gond,
hiszen lendületesen és eredményesen szőtték akcióikat Kalóék. A védekezés azonban
sehogy nem akart összeállni, így a félidő első harmadában tartotta magát a DAC.
(10. perc 7:6).
Az első percekben Szakál vitte a prímet.
Az ezt követő pillanatokban
úgy tűnt sikerül leszakítani a vendégeket, néhány perc alatt négyre nőtt az
előny. (13. perc 10:6). Védekezésben azonban elmaradtak a kellő ütemű ütközések
váltások, így az újvárosiak a továbbiakban is kapaszkodtak (25. perc 18:15). A
hátralévő időben igazából semmi sem változott, a hazaiak a támadásokat gyorsan
gólra váltották, de védekezésben nem sikerült előre lépniük. Így a lefújáskor
megmaradt a 3 gólos különbség.
Samu a mérkőzés több szakaszában is érett játékot mutatott.
A szünet után ritmust
váltottak a vendéglátók, javítottak a védekezésen is, s ennek köszönhetően
gyorsan nőtt az előny. Góljaik többségét lerohanásból szerezték, amivel szemben
nem igazán talált ellenszerre a DAC. (36. perc 26:19). Az elkövetkező 10 percben
aztán végleg kedvét szegte a dunaferres utánpótlásra épülő vendégcsapat. Ezt ki
is használták a márkeresek és tovább növelték a különbséget. Különösen
Szekeres, Gál B. és Jobban voltak eredményesek ebben az időszakban. (48. perc
34:23).
Jobban ezúttal nem csak indítások után, egyéni betörésekből
is eredményes volt.
   
Kaló(10), Szekeres (7),
Szekerczés (9) egész szezonban meghatározói voltak a csapatnak. Gál B.(11) - elsősorban
védőmunkája révén - egy év alatt a
csapat erősségévé nőtte ki magát
Ezzel a győzelemmel, az
utolsó fordulóban sorra kerülő Nagykanizsa elleni találkozó eredményétől
függetlenül, már matematikailag is eldőlt, hogy az UKSE Márker Szekszárd
együttese megszerezte csoportjában a 2. helyet. Az ezüstérem fényét emeli az a
tény, hogy csapat 1993-94- es születésű játékosokkal szerepelt egy 1988-as
korhatárú bajnokságban.
Varga Jenő: Szép
volt lányok! Jól fog mutatni az ezüstérem a nyakatokban, a táska a vállatokon!
képek....
2008.04.11-13. - OGYB8-1993- Országos döntő-Balatonfüred
Az adidas Országos
Gyermekbajnokságban szereplő szekszárdi csapatok közül elsőként az UKSE
Szekszárd Tolnatej együttesére várt a feladat, hogy minél jobb helyezést érjen
el a balatonfüredi országos döntőben. Nem ígérkezett könnyűnek a dolog, ugyanis
a „B”csoportban a tavalyi döntő 1-4 helyezettje közül hárman - a szekszárdiakon
kívül a bajnok KSZSE Szeged, a negyedik ASI DSE - valamint a Győri ETO-t
képviselő Toldi DSE is a dobogót tűzte ki célul. Ez utóbbi csapatnak tagja pl.
Planéta és Bárány, akik fizikai adottságaikkal – mindketten 190 (!) cm
felettiek- szó szerint kiemelkedtek a mezőnyből.
Az országos döntőben szereplő csapat
2008. 04. 12 - Csoportmérkőzések: 1. UKSE Szekszárd Tolnatej- Toldi DSE Győr
17:27 (7:13) Gólok: Szekerczés 6(2), Kaló
5, Szekeres 2, Szakál 1, Jobban 1, Samu 1, Péterbencze 1. A februári debreceni
Főnix-kupán csupán két góllal nyertek a győriek, de úgy tűnt ez a vereség
nagyon elbátortalanította a szekszárdi lányokat. Az ETO egyik bázisát jelentő
iskola magas átlövőit nem tudta kapujától kellően távol tartani a Szekeres, Gál
B. által vezérelt védőfal, így elsősorban átlövésekből szerzett találatokkal a
félidőre már 6 gól volt a győriek előnye.(7:13). A második játékrészben sem
tudta kishitűségét leküzdeni a tolnatejes gárda, különösen védekezésben
maradtak el tudásuktól, így a győriek magabiztosan nyerték a mérkőzést.
Kalónak nehéz dolga volt a hórihorgas győri védők között,
ennek ellenére hozta magát.
2. UKSE Szekszárd Tolnatej- ASI DSE 13:18
(8:11) Gólok: Szekerczés 7(6), Szekeres
3, Kaló 2, Horváth 1. A győriektől elszenvedett
vereség nyomai még látszódtak a lányokon, s ezt az ASI DSE - amely időközben a
Toldi DSE-t is legyőzte - lelkes játékával ki is használta. Az átlövőknek változatlanul
nem ment a játék, a védekezés ezúttal sem volt kellően agresszív. A piros
mezben játszó angyalföldiek 4-2-es védekezésével szemben befutások,
keresztmozgások helyett egyénileg próbálkoztak a tejesek, amivel persze nem igazán
tudtak gólhelyzeteket teremteni. Ennek ellenére a félidő végi különbség után
még úgy tűnt meg lehet fordítani a mérkőzés kimenetelét. (8:11) A második
játékrészben feljavult egy kicsit a védekezés, de változatlanul nem nagyon ment
a góllövés. A sok kihagyott ziccer kapcsán látható volt, hogy az első
találkozón elszenvedett vereség okozta gödörből ekkor még nem sikerült
felkapaszkodnia a csapatnak, s támadásban
Szekerczés
magabiztosan lőtte a büntetőket.
3. UKSE Szekszárd Tolnatej- KSZSE Szeged 26:22
(10:9) Gólok:Szekeres 7, Kaló 5, Szekerczés
5(3), Horváth 2, Jobban 3, Gál B. 2, Péterbencze 2. A találkozónak a négy közé
jutásért már nem volt jelentősége, de a tavalyi országos döntő első két
helyezettjének mégis fontos volt a végeredmény. Rögtön az elején látszott, hogy
visszatért a szekszárdi lányok önbizalma, az első két mérkőzésen tapasztalható
kishitűség nyomai sem látszottak. Pedig az ellenfél az a Szeged volt, akit az
utóbbi években nem sikerült legyőznie Kalóéknak. Az első játékrészben még
tartotta magát a Tisza-parti alakulat, de ezúttal Benes kapus is hozzá tudott
tenni a védekezés hatékonyságához. Így aztán a második félidőben végig az UKSE
vezetett 4-5 góllal, és megérdemelten nyerte a presztízsmérkőzést. Szekeres (labdával) ezúttal tudásának megfelelően játszott
és nagy szerepet vállalt a győzelemben.
2008. 04. 13. - 5-8. helyért -elődöntő 4. UKSE Szekszárd Tolnatej- Hajdúböszörmény
29:17 (15:7) Gólok: Szekerczés 11(2), Kaló
6, Szekeres 4, Horváth 2, Samu 2, Palkó 1, Gál D. 1, Szakál 1, Jobban 1. A másik csoport negyedik helyezettjével,
a 3 évvel ezelőtti orosházi döntő óta nem találkoztak a tejesek, akik
mindenképpen győzni szerettek volna, hogy az 5. helyet megszerezzék. Ennek
megfelelően nem sok esélyt adtak a böszörményieknek a szekszárdiak, és rögtön a
találkozó elején tekintélyes előnyre tettek szert. Különösen lerohanásokból
voltak eredményesek, amelyek végén elsősorban Szekerczés és Kaló lőtték a
gólokat. Benes kapus is magára talált, így a végén nagy különbségű győzelemmel
készülhettek a másik ágon a Fehérép Alcoát, ha nehezen is, de legyőző szegediek
ellen. Szekerczés(9), aki 11 góljával döntő érdemeket szerzett a
győzelemben, szélről veszi be az ellenfél kapuját.
2008. 04. 13. - 5-6. helyért-helyosztó 5. UKSE Szekszárd Tolnatej- KSZSE Szeged 19:17
(10:9) Gólok: Szekerczés 10(10),
Szekeres 3, Horváth 2, Szakál 2, Kaló 1, Gál B. 1. A szombat esti vereségért
visszavágni készültek Huba Dóra tanítványai, miközben Szekeresék is szerették
volna bizonyítani, a győzelem nem volt véletlen. A találkozó első percétől
kezdve szervezetten védekeztek, és a lerohanásokból Kaló sorra harcolta ki a
büntetőket, amelyeket a gólkirálynői címre pályázó Szekerczés - egy kivételével
- értékesített. A korábbi mérkőzéshez képest ez a találkozó nagyobb küzdelmet,
ennek megfelelően szorosabb eredményt is hozott. A második félidő közepére a
Szeged kiegyenlített, de ekkor Lovász kapus lehúzta a rolót és ismét vezetéshez
segítette csapatát. Az ezekben a percekben megszerzett 2 gólos előnyt már nem
is adták ki kezükből Varga Jenő és Orbán Renáta tanítványai, akik két nap
leforgása alatt másodszor is legyőzték az örök riválist.
A Szekeres-Gál B. belső hármas által diktál védekezés
ezúttal megfelelően működött.
További helyosztó mérkőzések: 7. helyért Fehérép
Alcoa FKC - Bocskai VSI,
Hajdúböszörmény 19:15 (08:09) 3. helyért Budapest Bank FTC - Angyalföldi Sportiskola és DSE 22:16 (12:09) 1. helyért Toldi
DSE - Győr Gárdonyi DSE Győr 16:11 (10:04)
A döntő végeredménye:
|
1.
|
Toldi DSE, Győr - edző: Hornyák Lajos
|
|
2.
|
Gárdonyi DSE, Győr - edző: Gellér Ferenc
|
|
3.
|
Budapest Bank FTC - edző: Kotánné Borka Csilla
|
|
4.
|
Angyalföldi Sportiskola és DSE - edző: Radványi Tibor
|
|
5.
|
|
|
6.
|
Kézilabda Szeged SE - edző: Huba Dóra
|
|
7.
|
Fehérép Alcoa FKC - edző: Virincsik Anasztázia
|
|
8.
|
Bocskai VSI,
Hajdúböszörmény - edző: Görögh István
|
Különdíjasok: Legjobb játékos: Kovács-Pelcéder Orsolya (Gárdonyi DSE Győr) Legjobb kapus: Burghardt
Rozália (Toldi DSE Győr)
Gólkirálynő: Szekerczés Luca UKSE Szekszárd
Tolnatej (38 gól)
Szekerczés Luca szinte
valamennyi találkozón eredményesen játszott, így 38 góljával megérdemelten
szerezte meg a Gólkirálynői címet. A díjat Gál Gyula az MKB Veszprém válogatott
beállója adta át.
további eredmények.... képek....
2008.04.06. -NB II Dél-nyugati csoport Ifjúsági mérkőzés
UKSE Márker Szekszárd – Kozármisleny 31:23
(12:10) Szekszárd Városi
Sportcsarnok- 100 néző Vezette: Kertész, Schmalné
7m-esek: 12/8
ill. 4/4 Kiállítások: 4 perc ill. 20 perc, 2 piros lap
(Siklósi, Teppert)
UKSE Márker Szekszárd: LOVÁSZ - GÁL B., SZEKERES 5
(1), KALÓ 7, SZEKERCZÉS 13 (7),
Horváth, Palkó 1. Csere: Takács (kapus), JOBBAN 4, FEHÉR, Szakál, Samu, Péterbencze,
Gál D. 1,. Edző: Varga Jenő, Orbán Renáta Kozármisleny legjobb dobója: Sztárai
6(4) gól.
A bajnokság második helyének
megszerzése volt a tétje a találkozónak, ennek megfelelően mindkét csapat
komoly erőket mozgósított a védekezésre, így lassan születtek a gólok. (10.
perc 4:4). Ebben az időszakban a hazaiak két büntetőt is lehibáztak, ezért
csupán a félidő hajrájára sikerült némi előnyt szerezniük. (24.perc 10:6). A
vendégek azonban Sztárai és Balogh vezetésével tartani tudták a lépést, így a
játékrész végére közelebb kerültek a vendéglátóikhoz. A második félidőben is
küzdelmes, és élvezetes mérkőzést láthatott a közönség. Mindkét csapat
odafigyelt a védekezésre, különösen a vendégek voltak agresszívek és nehezen
bírtak a náluknál gyengébb fizikumú, de lábbal sokkal gyorsabb szekszárdiakkal.
Szekerczés, és Kaló többször is mattolta a mislenyi kapusokat, és a játékrész
elején ismét négyre nőtt az előny. (38. perc 18:14). Kaló remekül kapcsolta ki
a játékból a bajnokság góllistájának vezetőjét, Sztárait, Jobban többször
remekül villant, és a két beállós játék ezúttal is meghozta gyümölcsét, a
vendégek szép lassan leszakadtak. (45. perc 24:18). A hajrában az értékesebb
cserék jóvoltából még inkább állva maradt a mislenyi alakulat, a végéra talán
el is fáradtak, így a hazaiak jelentősen vissza tudtak vágni az őszi
vereségért, sőt egy esetleges pontegyenlőségnél négy góllal a javukra billen
majd a mérleg nyelve. A tabellán elfoglalt
helyükhöz méltóan küzdelmes, és élvezetes mérkőzést játszottak a csapatok, s
ebből a csatározásból a hazaiak ilyen arányban is megérdemelten kerültek ki győztesen.
Szekerczés Luca játékával a mezőny fölé nőtt.
Varga Jenő: Ezúttal is bebizonyítottuk, ha elhisszük,
bárkit képesek vagyunk legyőzni.
képek....
regisztráljon
a Márker Kft. nyereményjátékára itt....
2008.04.04. -Országos Serdülő Bajnokság
felsőházi rájátszás
UKSE Szekszárd Tolnatej – Szombathelyi FSE 25:24 (12:10) Garay általános iskola tornacsarnoka-
50 néző Vezette: Nagy, Tóth
7m-esek: 9/7
ill. 3/3 Kiállítások: 0 perc ill. 8 perc
UKSE Szekszárd Tolnatej: Lovász – GÁL B. 4, SZEKERES
7 (4), KALÓ 7, Szekerczés 2 (2), Palkó 1, Horváth 2. Csere: Dózsa
(kapus), Gál D.1, Széles 1 (1), Bajara, Máté. Edző: Varga Jenő, Orbán Renáta
Szombathely legjobb dobója: Kiss 10 (3).
Az idegenbeli 8 gólos győzelem
azt sejtette, hogy a hazai mérkőzésen is meggyőző tolnatejes győzelem születik.
Ezzel szemben a vasiak másként gondolták, és komoly erőbedobásra késztették a
vendéglátókat. Az első negyedórában fej-fej mellett haladtak a csapatok, az
UKSE több játékosa is fásultan támadott, és elsősorban jó védekezésének,
valamint Gál B. és Kaló góljainak köszönhetően vezetett. (16. perc 8:6). A
félidő további részében több helyzetet is elhibáztak Szekerczésék, így a kétgólos
előnyt nem sikerült tovább növelni. A második játékrészben még
inkább kiütköztek az elmúlt hetek sűrű programja miatti fáradtság jelei a
lányokon, így a vendégeknek hamar sikerült egalizálniuk. (35. perc 14:14). A
következő percekben Kaló ismét villant, illetve Szekeres is feljavult, melynek
köszönhetően visszavette a vezetést a Szekszárd. (37. perc 19:16). A vendégek
azonban nem adták fel, és a hajrára a maguk javára fordították a mérkőzést.
Ekkor két beállóval kísérletezett Varga edző, amely ugyan gólokat nem
eredményezett, de a bejátszásokat követően sorozatosan szabálytalankodtak a
vendégvédők. A megítélt büntetőket Szekeres magabiztosan értékesítette, így ha
nehezen is, de sikerült a két pontot otthon tartania a hazaiaknak. Kaló a délelőtti diákolimpiai mérkőzések 100 (!) perce után
is képes volt jó játékra.
Varga Jenő: Nyertünk,
a többit meg felejtsük el.
képek....
2008.03.29 - NB II Dél-nyugati csoport Ifjúsági mérkőzés
Hévíz SK- UKSE Márker Szekszárd 34:38 (15:17) Keszthely Szendrey ÁMK Sportcsarnoka-
50 néző Vezette: Dravecz, Bán
7m-esek: 5/4
ill. 9/9 Kiállítások: 6 perc ill. 2 perc Hévíz legjobb dobója: Kovács gól
UKSE Márker Szekszárd: Lovász- Gál B. 3, SZEKERES
16 (4) , Kaló 7, Fehér, Palkó, Gál D. Csere: Dózsa (kapus), SZEKERCZÉS 7(4), Szakál 3(1), Jobban 3,
Samu 1, Máté, Horváth. Edző: Varga Jenő, Orbán Renáta.
Mintha üres kapura
játszottak volna a házigazdák, hiszen hiába lőtt szinte minden támadásból gólt
a Szekeres által vezérelt márkeres alakulat, különösen szélről sorozatban
kapták a gólokat. Mindezek következtében a harminc perc alatt nem tudta nagyobb
tudását érvényesíteni az UKSE, sőt a félidő közepén még a hazaiak vezettek.
(17. perc 11:10). A játékrész hajrájában úgy tűnt minden helyre áll, a
Szekszárd átvette a vezetést, és csak kihagyott helyzeteinek köszönhette, hogy
nem sikerült nagyobb arányú vezetést szerezniük Kalóéknak. (22. perc 11:14).
Tekintettel arra, hogy ezekben a percekben sem nyújtottak elfogadható
teljesítményt a szekszárdi hálóőrök, nem tudták leszakítani a vérszemet kapott
hévízieket a márkeresek. A gyenge kapusteljesítmény idegessé, feszültté tette a
mezőnyjátékosokat is, és emiatt sok-sok helyzetet elhibáztak. (30.perc 15:17). A második harminc percben a
továbbiakban is eredményesen támadtak Szekerczésék, de a hazaiak szélsői még az
alapvonaltól is betaláltak. Varga edző szinte 5 percenként cserélgette
kapusait, de ezzel sem tudta megakadályozni, hogy Pécsi Zsolt tanítványai
kiegyenlítsenek. (49.perc 27:27). Ekkor Dózsa megemberelte magát a háló előtt,
és néhány jó védésének köszönhetően mégis csak ellépett a vendég együttes.
Mindennek köszönhetően a befejezés előtt 5 perccel nyilvánvalóvá tette az UKSE,
hogy melyik is a jobb csapat. (55.perc 28:34). A hátralévő percekben ugyan
közelebb került az ezúttal piros-fehérben játszó vendégekhez a Hévíz, de
Szekeresék győzelmét már semmi sem veszélyeztette.
A találkozón mindvégig csak
Szekeres Dorcsi és Szekerczés Luca volt képes számottevő teljesítményre.
Hozzájuk csak Kaló tudott csatlakozni a második félidőben. A többieknek csupán
felvillanásai voltak. Gál
B. zárása mellett az a Szekeres tör kapura, aki a mezőny legjobbjának
bizonyult.
Varga Jenő: Kapusaink
valószínűleg azt hihették, hogy aki kék-sárgában van, az velünk van. Szerencsére
Dózsa a második félidő vége felé észbekapott, hogy tévedtek.
képek.... ha bútor, akkor kattints ide!...
2008.03.25. - OGYB8-1993- Országos elődöntő- Dunaújváros
Nem sok ideje maradt az UKSE
Szekszárd Tolnatej lányainak a húsvéti locsolkodás okozta fáradalmak
kipihenésére. Kedden ugyanis komoly megmérettetés várt a csapatra a
Dunaújvárosban megrendezett OGYB országos elődöntőn. Rajtuk kívül még hárman
versengtek a Balatonfüreden, április 12-13-án rendezendő országos döntőbe
jutást jelentő helyekért. A másik ágon a győri Toldi DSE és a Fehérvár- Alcoa
már korábban döntősnek mondhatta magát, a keleti csoportokban pedig még ezután
rendezik meg az elődöntőket.
Az elődöntőben szereplő csapat
UKSE Szekszárd Tolnatej- Gárdonyi DSE Győr
21:15 Gólok: Szekeres 4,
Szekerczés 4(4), Kaló 4, Horváth 3, Palkó 2, Samu 2, Péterbencze 1, Gál B. 1. Elsőként a győri Gárdonyi
DSE csapatával találkozott a tolnatejes alakulat, és rögtön az elejétől
vezetett. Az ETO egyik bázisát jelentő iskola lányai nem tudták áttörni a Szekeres,
Gál B. által vezérelt védőfalat, így elsősorban lerohanásokból a félidőre már 8
gól volt a szekszárdiak előnye. (14:6). A második játékrészben kiegyenlítettebb
játék folyt a pályán, de a győriek így sem tudták veszélyeztetni Kalóék
magabiztos győzelmét.
Benes (kapus) első félidei teljesítménye hozzájárult a
sikerhez.
UKSE Szekszárd Tolnatej- Babay DSE Nagyatád
24:19 Gólok:Szekeres 8(2),
Szekerczés 6(2), Kaló 5, Gál B. 2, Szakál 1, Horváth 1, Jobban 1. Alig 20 perccel az első
mérkőzés után a somogyi alakulat várt szekszárdiakra. Ennek ellenére jól indult
a találkozó, gyorsan 4 gólos előnyt szereztek Palkóék. A nagyatádiak azonban
keményen küzdöttek és a játékrész végére nyílttá tették a meccs kimenetelét,
olyannyira, hogy a második félidő elején az egyenlítés is sikerült nekik. Ekkor
azonban ritmust váltottak a tejesek és Szekeres, valamint Kaló góljaival 5-re
növelték a különbséget, mai a vezetés tudatában, és a fáradtság miatt nem nőtt
tovább, de a győzelem nem forgott veszélyben. Szekeres
a büntetőkön kívül akcióból is eredményes volt.
UKSE Szekszárd Tolnatej- Dunaújváros 31:15 Gólok: Kaló 7, Szekerczés
5(2), Horváth 5, Szekeres 4, Jobban 3, Gál B. 2, Gál D. 2, Palkó 2, Máté 1. A találkozó előtt már
eldőlt, hogy az UKSE bejutott az országos döntőbe, így a tét „csupán” az
aranyérem megszerzése volt. Igazi örömjátékot hozott az összecsapás, az előző
két mérkőzésen teljesen elfáradt újvárosi fiatalok ellenében. Igazán csak az
első félidő közepéig tudtak a szekszárdiak közelében maradni, de már ekkor is
látszott, hogy nem tudják megszorítani a kapuban helyenként parádézó Lovásszal
felálló tejeseket. A Varga-Orbán edző páros minden játékosa lehetőséget kapott,
amely cseréknek mintegy slusszpoénjaként Máté lőtte a találkozó 31. gólját
néhány másodperccel a lefújás előtt. Lovász
61(!)%-os teljesítménnyel járult hozzá a nagyarányú győzelemhez, ezúttal
tárasait bíztatja a sikeres támadásra.
képek....
2008.03.23. - NB II Dél-nyugati csoport Ifjúsági mérkőzés
UKSE Márker Szekszárd – Tamási KC 42:27 (21:12) Szekszárd Városi
Sportcsarnok- 100 néző Vezette: Ropoli, Tasnádi
7m-esek: 6/5
ill. 3/2 Kiállítások: 0 perc ill. 4 perc, 1 piros lap
UKSE Márker Szekszárd: Benes - GÁL B. 5, SZEKERES
6, KALÓ 11(2), SZEKERCZÉS 8(3),
Fehér 1, Palkó 1. Csere: Lovász (kapus), Szakál 2(1), SAMU 6(1), Péterbencze 1,
Horváth,Gál D. 1,. Edző: Varga Jenő, Orbán Renáta
Tamási legjobb dobója:
Pesti 7 gól.
A hazaiak az esélyeshez
méltóan kezdték a mérkőzést, és a vendégek csak az első percekben tudták közel
tartani az eredményt. (6.perc 5:4). Ekkor azonban a húsvéti ünnepek miatt kissé
tartalékosan, két beállóval felálló vendégekkel szemben védekezést váltottak a
hazai edzők. Az így megszerzett labdákkal magasabb sebességi fokozatba
kapcsoltak Kalóék, és percről-percre nőtt a különbség. Különösen lerohanásban
voltak eredményesek ebben az időszakban, de felállt fal ellen, sőt szabaddobásokból
is tetszetős megoldásokat láthatott a közönség. (25.perc 20:10). A félidő
utolsó néhány perce kiegyenlített játékot hozott, de a hazai előny így is
jelentős maradt. A második játékrész elején szekszárdi
edzők sokat cseréltek, kulcsjátékosaik többsége alig néhány percet játszott,
ennek következtében egy kicsit csökkent a különbség. (37. perc 25:19). Ennek
ellenére a pályán lévők bizalmat kaptak, amivel aztán sikerült is élniük, hisz
a félidő közepére ismét kilencre növelték az előnyt Samuék. (46.perc 29.20). A játékrész végére ismét
pályára lépett Szekeres és Kaló, akiknek vezetésével aztán elindult a henger.
Előbbi 4, utóbbi 6 góllal terhelte meg a félidő befejezéséig az ellenfél
kapuját, s hozzájuk Szekerczés és Gál B. is csatlakozott 1, illetve 2 góllal. Jellemző
volt a játékra, hogy a szekszárdiak utolsó kilenc percben lőtt 11 góljára a
Tamási mindössze 3 góllal tudott válaszolni. Ilyen arányban is
megérdemelt hazai győzelem született. Kaló
ezúttal vezéregyéniség volt
Varga Jenő: A mérkőzés jó felkészülést biztosított a keddi
OGYB országos elődöntőre.
2008.03.21. -Országos Serdülő Bajnokság D
csoport
UKSE Szekszárd Tolnatej – RECTEC Vasvár 30:20 (19:9) Garay általános iskola tornacsarnoka-
50 néző Vezette: Bán, Dravecz
7m-esek: 3/2
ill. 3/3 Kiállítások: 4 perc ill. 6 perc
UKSE Szekszárd Tolnatej: Benes - Gál B 2, Szekeres
7, Kaló 9(1), Szekerczés 5(1), Palkó 6, Fehér 1. Csere: Lovász,
Dózsa (kapusok), Gál D., Bajara, Gáncs. Edző: Varga Jenő, Orbán Renáta
Vasvár legjobb dobója: Szoták 9 (1).
Egy lerohanás utáni gyors
Kaló gól indította a mérkőzést, de ezek után egyik kapu előtt sem volt átütőerő
a szekszárdiak játékában. Lassan szőtték a támadásokat Szekeresék, és védekezésben
is alapvető hibákat vétettek. Ennek következtében a Vasvár az első percekben
tartotta magát. (9. perc 7:6). Az ezt követő időszakban aztán megrázták magukat
a hazaiak, tulajdonképpen 16 perc alatt bebiztosították a mérkőzést. 12
szebbnél szebb góllal terhelték meg az ellenfél hálóját, míg ebben az
időszakban a vendégeknek mindössze 3 gólra tellett erejéből. A második játékrész közepéig
úgy nézett ki, hogy nagy különbségű győzelem születik, hiszen a tovább növelte
előnyét a tejes alakulat. (41. perc 28:14). Ezt követően azonban ismét a
meccskezdeti tempóra váltottak vissza a hazaiak, ezzel edzőik elégedetlenségét gyakran
kivívták a lányok. Mindezek ellenére egy pillanatra sem forgott veszélyben a
győzelem. Lovász 60%-os védési teljesítménye kiemelkedett a mezőnyből
Varga Jenő: Ez
egy tipikusan olyan mérkőzés volt, amit igazából senki sem élvezett.
2008.03.16. - NB II Dél-nyugati csoport Ifjúsági mérkőzés
UKSE Márker Szekszárd – Bácsbokod SK 42:31 (20:14) Tolna Városi Sportcsarnok-
50 néző Vezette: Ropoli, Tasnádi
7m-esek: 9/8
ill. 3/2 Kiállítások: 0 perc ill. 14 perc
UKSE Márker Szekszárd: Lovász- Gál B. 3, Szekeres
6(2), Kaló 6(1), SZEKERCZÉS 8,
Péterbencze 1, Palkó 1. Csere: Benes (kapus), Jobban 5, Szakál 3(1), SAMU 7(1),GÁL
D. 2, Fehér. Edző: Varga Jenő, Orbán Renáta Bácsbokod legjobb dobói: Balla és Varga K. 8-8
gól.
Nyögve nyelősen kezdték
Kalóék a mérkőzést, különösen védekezésben nem találták a ritmust. Ezért hiába fejeztek
be szinte miden támadást góllal, az ellenfél tartotta a lépést. (7.perc 5:4).
Az ezt követő időszakban a nagyobb tudás érvényesült, bár a védekezés ezek után
sem javult jelentősen, és támadásban is sok volt a hiba. (11.perc 10:6) . Ekkor
védekezést váltottak a hazaiak, és egyre többször sikerült megszerezniük a
labdát. Ennek ellenére néhány rossz átadás, és kihagyott helyzet miatt csak
lassan nőtt a különbség. A második játékrészben
cserékkel igyekeztek változtatni az edzők, és bár kissé lassan lendültek bele,
de Samu, Jobban, Szakál és Gál D. is bemutatott egy-két jó megoldást. Ennek
következtében viszonylag hamar tízre növelte előnyét a hazai együttes. Ezután
már nem változott jelentősen a két csapat közti különbség, a vendégek rendre
válaszolni tudtak. A tetemes előny birtokában mégis kipróbálhatta az utóbbi
időben eredményes két beállós játékot a Varga- Orbán edzőpáros, ami ezúttal is
jól működött, és ha a védekezésen is sikerült a javítás, még nagyobb arányú is
lehetett volna a győzelem. Az egész mérkőzést tekintve
úgy tűnt, hogy a 93-asok csütörtöki ETO, és a 94-esek vasárnap délelőtti Siófok
elleni OSB meccse sokat kivett a lányokból, ennek ellenére lehozták a kötelezőt. Samu,
aki ezúttal leküzdötte lámpalázát, eredményesen és jól játszott.
Varga Jenő: A
sérvemet nem ettől a meccstől kaptam.
2008.03.13.
Országos Serdülő Bajnokság-
Országos elődöntő Győri Audi ETO - UKSE Szekszárd Tolnatej 40:22
(22:12) Győr, Magvassy Sportcsarnok-
50 néző Vezette: Salamon, Szakatics
7m-esek: 0/0
ill. 7/5 Kiállítások: 8 perc ill. 2 perc
UKSE Szekszárd Tolnatej: Benes - GÁL B, SZEKERES 5
(1), KALÓ 5, HORVÁTH 2, SZEKERCZÉS 10 (4), Palkó. Csere: LOVÁSZ (kapus), Fehér,
Gál D., BAJARA, Máté. Edző: Varga Jenő, Orbán Renáta ETO legjobb dobói: Gulyás, Dudás, Szőlősi 6-6
gól.
Egyáltalán nem úgy kezdődött
a mérkőzés, mint ahogy a papírforma alapján az várható lett volna. A győriektől
korban és fizikumban is elmaradó tolnatejes alakulat olyan parádés kezdést
produkált, amire senki nem számított. (5. perc 0:6). Szekeres és Gál B.
vezérletével határozottan és eredményesen védekeztek a szekszárdiak, és
lerohanásokból sorra lőtték góljaikat. A nagyobb baj elkerülése érdekében, a
hazaiak edzője Hornyák Lajos nagyon gyorsan kikérte idejét. Oka volt rá, hogy
rendezze a sorokat és pályára küldje a több mérkőzésen már NB I-ben is
bemutatkozott játékosait, Kovacsicsot és Szőlősit. Természetesen ez a
változtatás meghozta eredményét és újabb 8 perc elteltével már a vendéglátók
vezettek. (13. perc 10:7). A két játékos beállítása kicsit megilletődötté tette
a vendégeket, és az ijedtség okozta hibákat az ETO könyörtelenül kihasználta. A
félidő végéig Kovacsics és Szőlősi összesen 9 góllal, és számtalan gólpasszal
járult hozzá a gólkülönbséghez. A második játékrészben már
valamivel kiegyenlítettebb volt a játék, így Hornyák edző megnyugodva ismét
cserélhetett. Ebben a 25 percben különösen Szekerczés eredményessége volt dicsérhető,
és a hosszabb kispaddal rendelkező, jóval erősebb játékosállománnyal rendelkező
ETO nem nagyon volt képes tovább növelni előnyét. (40. perc 30:18). Az utolsó
percekre azonban nagyon elfáradtak a szekszárdi fiatalok, valamint cserékre is
sort kerített a Varga- Orbán edzőpáros, így a végére fölényessé tudta tenni
győzelmét a zöld-fehér alakulat. A vereség ellenére is dicséret illeti a
lányokat, hiszen bátran, helyenként lendületesen, jól játszottak, amely
produkció a saját (1993-as) korosztályukban igen csak reményt keltő. Szőlősi(9) és még két győri védő eredménytelenül próbálja
megakadályozni Szekerczést a kapuralövésben. Az UKSE legfiatalabb, 1994(!)-ben született
játékosa egy-egy-átlövés gólja a hazai szurkolókat is tapsra ragadtatta.
Varga Jenő: Aki
látta az tudja mire gondolok, ha azt mondom büszkék lehetnek magukra a lányok!
Mi, Renivel azok vagyunk rájuk!
képek....
2008.03.08-NB II Dél-nyugati csoport
Ifjúsági mérkőzés
Mohácsi TE - UKSE Márker Szekszárd
27:36 (14:16)
Mohács Városi
Sportcsarnok- 100 néző
Vezette: Fogl, Mazzag
7m-esek: 7/3
ill. 7/5
Kiállítások: 14 perc ill. 10 perc
UKSE Márker Szekszárd: Lovász- GÁL
B. 4, SZEKERES 6(1), SZEKERCZÉS
8(4), KALÓ 9, HORVÁTH 1, Palkó 3. Csere: Benes (kapus), Jobban 1, Samu 2, Péterbencze
2, Gál D., Fehér 1.
Edző: Varga Jenő, Orbán Renáta
Mohács legjobb dobói: Gelányi, Kovács 8-8 gól.
A hétközi OSB
mérkőzés tanulságai minden bizonnyal hatottak a szekszárdi játékosokra, mert
már a bemelegítésnél látszott, ezen a napon győzelem szándékkal lépnek
pályára. A mérkőzés előtt mindkét
csapatot virággal köszöntötték a nőnap alkalmából, ez a gesztus jó
alaphangulatot adott a lányoknak. Határozottan védekeztek a márkeresek, és a
játékrész közepéig lerohanásokból szereztek előnyt. (15. perc 5:8). Ebben az
időszakban Kaló, Szekeres és Szekerczés állította gyakran megoldhatatlan feladat
elé a mohácsi védőfalat. Dinamikusan, ötletesen, játszottak és helyenként
látványos gólokat lőttek. Ezúttal is bevált a két beállós játék, amelyben Gál
B, és Horváth zárásaival teremtett helyzeteket, illetve a bejátszásokból
büntetőket harcoltak ki. A hazaiak elsősorban Gelányi és Kovács összjátékára
alapozva tartották a lépést, és félidő vége felé kettőre faragták hátrányukat
(25.perc 11:13), de a lefújásig nem sikerült egyenlíteniük.
A második
játékrész elején hullámvölgybe kerültek a vendégek. Ebben az időben több
ziccert is elhibáztak, a hazaiak fiatal kapusa Kanávor bravúrosan védett, így alig
több mint 10 perc alatt ledolgozták hátrányukat a Duna-partiak. (41. perc
21:21). Ezzel azonban el is lőtték puskaporukat, mert a következő negyedórában egy 11:3 - as szériával, amelyhez hozzájárult Benes több jó védése is, egyértelművé tették Kalóék, hogy ezt a mérkőzést mégis csak a Szekszárd nyeri. (54. perc
24:32). A hátralévő idő sem hozott jelentős változást, hacsak azt nem, hogy cserékre is elszánták magukat az edzők, így mindkét csapatban valamennyi játékos szóhoz jutott. A vendégeknél Samu és Jobban meg is hálálták a bizalmat,góljaikkal ők is hozzájárultak a végére magabiztossá váló győzelemhez.
Kaló ezúttal igazi vezéregyénisége volt csapatának
Varga Jenő: Ezúttal motiváltan játszottunk. Ezzel a győzelemmel
maguknak szereztek ajándékot nőnapra a lányok.
2008.03.06. Országos
Serdülő Bajnokság D csoport
UKSE Szekszárd Tolnatej –
Fehérvár Alcoa Se 27:36 (11:17)
Garay
általános iskola tornacsarnoka- 50 néző
Vezette: Lekrinszki,
Pelikán
7m-esek: 6/5
ill. 1/0
Kiállítások: 0 perc ill. 6 perc
UKSE Szekszárd Tolnatej: Benes - Gál
B 2, SZEKERES 11 (5), Kaló 3, SZEKERCZÉS 3, Palkó 4, Horváth 2. Csere: Lovász (kapus), Fehér, Gál D. 1,
Bajara, Máté 1.
Edző: Varga Jenő, Orbán Renáta
Fehérvár legjobb dobói: Bízik 8, Becséri 7.
Mintha az
első 10 percben az öltözőben maradtak volna Kalóék. Enerváltan, helyenként
lélektelenül játszottak, sem védekezésben sem támadásban nem mutattak
ellenállást az egyébként jobb erőkből álló Fehérvár ellen. (11. perc 1:8). Csupán
a két átlövő, Szekeres és Szekerczés igyekezett áttörni a jól záró vendég
védőfalat, a többiek, ahogy mondani szokás:- alibiztek. Különösen az elmúlt
hetekben gólerős Kaló volt enervált, akit a 10. percben a kispadra is ültettek
edzői. A csere után két beállós játékra tértek át a házigazdák és sikerült is
közelebb kerülni Virincsik Anasztázia csapatához. (23. perc 11:15). Benes és
Lovász azonban ezúttal sem tudott védéseivel hozzátenni a felzárkózáshoz, így a
szünetben megnyugtató vendég előnyt mutatott az eredményjelző.
A második
játékrész jelentős részében már sokkal jobban küzdöttek a tejesek, de a szünet
sem használt a kapusoknak. Sajnos nekik később sem javult fel a teljesítményük,
így nem sikerült megszorítani a vendégeket, sőt a különbség tovább nőtt. (35.perc
17:27). Csupán Szekeres és Szekerczés igyekezett, és ők még akkor is
dicsérhetők, ha utóbbinak több lövése célt tévesztett. Rajtuk kívül Horváth és
Gál B. igyekezett társaiknak segíteni néhány jó zárással. Sajnos azonban ezt
nem mindig vették észre Szekeresék, így jó néhány lehetőség kihasználatlan
maradt. A mérkőzés vége felé az újra visszaállt
Kalónak volt még néhány jó megmozdulása, de mindezek együtt is kevésnek
bizonyultak ahhoz, hogy szorosabb legyen az eredmény.
Ezen a napon sem védekezésben, sem támadásban nem tudott maradandót alkotni a szekszárdi csapat, csupán Szekeres eredményessége és Szekerczés kezdeményező készsége emelkedett ki a többi közül.
Szekerest, aki ezúttal is hátára vette a
csapatot, nem csak 11 gólja dicséri. Küzdésben is példát mutatott társainak.
Varga Jenő: Azzal együtt, hogy jobb csapattól kaptunk ki és nem is
vártuk el a lányoktól a győzelmet, nem a vereség bosszant, hanem ahogy azt
elszenvedtük. Szekeres és Szekerczés mellett sajnos a többieknek nem sikerült
megérkeznie a mérkőzés kezdetére, így az első félidő első 15 percét emberhátrányban
játszottunk.
2008.03.06. OSB országos elődöntő
UKSE Szekszárd
Tolnatej- Fehérép-Alcoa SE
Szekszárd, Garay iskola 17.30
Az
alapszakasz második helye azt jelenti az UKSE 93-as csoportjának, hogy a
Dél-Nyugati csoport 1-4 helyezettjének egyikeként a Szombathely, az ETO, a
Vasvár és a Fehérép Alcoa- SE csapataival vív az országos döntőbe jutásért. A
Mohács, UKSK TÁSI, és a Tamási ellen szerzett pontokat magukkal viszik Kalóék. Szombathelyen sikerült nyernie a csapatnak, így Szekeresék kellő önbizalommal állhatnak az újabb feladat elé. Természetesen a veresség is belefér, hiszen részben ezúttal
is idősebbek ellen játszanak, másrészt a cél az 1-4 hely megszerzése és tapasztalatszerzés,
valamint felkészülés az OGYB további küzdelmeire.
Kaló hetek óta gólerősen
játszik, Mohácson is kulcsszerepe lehet.
2008.03.01.
Országos
Serdülő Bajnokság D csoport
Szombathelyi FSE - UKSE
Szekszárd Tolnatej 20:28 (11:15)
Tanárképző
Főiskola Sportcsarnoka- 50 néző
Vezette: Salamon,
Szakatics
7m-esek: 1/0
ill. 3/3
Kiállítások: 8 perc ill. 2 perc
UKSE Szekszárd Tolnatej: BENES - Gál
B 2, SZEKERES 6 (2), Kaló 2, SZEKERCZÉS 8 (1), Palkó 3, HORVÁTH 3. Csere:
Lovász(kapus), Fehér, GÁL D 4., Bajara, Széles, Máté
Edző: Varga Jenő, Orbán Renáta
Szombathely legjobb dobói: Földi 6, Horváth 5.
Első
felsőházi mérkőzését idegenben kezdte a tolnatejes csapat, ráadásul nem igazán
tudták Kalóék, hogy mire számíthatnak. Ennek ellenére a megilletődöttségnek
nyoma sem volt a vendégeken, így hamar 3 gólos előnyre tettek szert. (9. perc
3:6) Benes magabiztosan védett, sőt védekezésben és támadásban a vendégek
irányítottak. Ennek következtében a félidő utolsó harmadára jelentős előnyt
szereztek. Benes lehúzta a rolót, a Szekeres - Gál B. belső retesz mellett
nehezen találták az kapu felé vezető utat a házigazdák, minden tekintetben a vendégek
akarata érvényesült jobban. Különösen lerohanásokból voltak eredményesek. (20.
perc 8:14). Varga Jenő ekkor pihentetni is tudta néhány kulcsjátékosát, hogy a
második játékrészben is maradjon még muníció.
A szünet után
is inkább a szekszárdiak játszottak jobban, így a félidő közepére már jelentős
volt az előnyük. (40. perc 15:23) Különösen Szekerczés volt eredményes ebben azidőszakban, aki átlövésekből és lerohanások után is betalált a hazai kapuba. A védekezésen is tovább javított a tejes alakulat, Benes változatlanul állta a sarat, így a cserék hatására sem változott az eredmény, megérdemelt szekszárdi győzelem született.
Benes 50%-os teljesítményével jelentős érdemeket
szerzett a győzelemben.
Varga Jenő: Több egyéni jó teljesítmény is akadt a csapatban, ennek
következtében az utóbbi hónapok legjobb játékával sikerült előrukkolnia a
lányoknak.
képek…..
2008.02.16. - NB II Dél-nyugati csoport Ifjúsági mérkőzés
Kaposvári KSE - UKSE Márker Szekszárd
24:43 (8:22)
Kaposvár
Táncsics M. középiskola sportcsarnoka- 50 néző
Vezette: Kertész,
Schmal
7m-esek: 4/3
ill. 8/4
Kiállítások: 18 perc ill. 4 perc
UKSE Márker Szekszárd: Benes- Gál
B. 3, KALÓ 19, Szekerczés 7 (1),
Horváth 3, Palkó 3, Szakál 5. Csere: Dózsa, Lovász (kapusok), Szekeres 3 (2) Bajara,
Fehér.
Edző: Varga Jenő, Orbán Renáta
Kaposvár legjobb dobói: Pentz, Bogdán, Klien 5-5 gól.
Az
őszi nagyarányú győzelem ezúttal is szekszárdi sikert ígért, annak ellenére,
hogy nem túl jó előjelekkel indultak a somogyi fővárosba a lányok. Széles
sérülése még nem jött rendbe, Gál, Máté betegség miatt nem utazhatott a
csapattal, Töpfner pedig szó nélkül cserbenhagyta társait, nem is tudnak róla
semmit. Ennek ellenére Kalóék rögtön ez elején magukhoz ragadták a
kezdeményezést, és a félidő közepéig tetemes előnyre tettek szert. (16. perc
11:3). A félidő végére a legelszántabb szurkolóknak is nyilvánvalóvá vált, hogy
a két együttes nincs egy súlycsoportban. A nagy különbség ellenére a hazaiak
kapusa mégis dicsérhető, aki több esetben is bravúrral akadályozta meg a nem
mindig megfelelően koncentráló szekszárdi támadókat a gólszerzésben. Ezzel
együtt az első játékrész végére tulajdonképpen eldőlt a találkozó kimenetele,
csupán a különbség volt kérdéses. (30.p 8:22).
Második
félidőt is Kaló gólözön jellemezte, aki mellett Szekerczés volt még eredményes,
bár ő is többet hibázott a megszokottnál. A különbség így tovább nőtt, annak ellenére, hogy Gál B, Palkó, Horváth és Szakál egy mérkőzésre való lehetőséget hagyott ki, amiben persze az is benne volt, hogy a hazaiak nem késztették
különösebben nagyobb erő bedobására a vendégeket.
Ilyen arányban is megérdemelt szekszárdi győzelem
született.
Kalót(10), aki nagy kedvvel játszott és 19 góljával
kiemelkedett a mezőnyből, még az ellenfél kispadján is elismerés kísérte.
Varga Jenő: Nem szabad túlzott jelentőséget tulajdonítani a
mérkőzésnek, hiszen a két csapat között a hiányzók nélkül is nagy a
tudáskülönbség. Ezzel együtt Kaló Zsófi 19 góljához gratulálok, de örülök annak
is, hogy több védekezési rendszert gyakorolhattunk és ezekben néha egészen jól
működtünk.
Képek…
2008.02.16.
16.00 óra
Az
NB II –es ifjúsági bajnokságban 3. helyén álló UKSE Márker Szekszárd az őszi
találkozón fölényesen győzte le (44:21) a Kaposvár együttesét, így ezúttal is
esélyesként lépnek pályára Kalóék. Az elmúlt
hétvégén meggyőző fölénnyel nyerték meg korosztályukban (1993) a régiós döntőt,
így az előjelek bíztatóak, csupán Széles Adri sérülése nem jött még rendbe.
Várhatóan új lányok is bemutatkoznak a mérkőzésen, így sor kerülhet 3 1994-ben
született játékos, Péterbencze, Samu és Szakál játékára.
Kaló az őszi mérkőzésen 10 gólt szerzett.
Eredményes játékára ezúttal is szükség lesz.
tabella…
2008.01.29.
OrszágosSerdülő Bajnokság D csoport
PEAC-TÁSI- UKSE Szekszárd Tolnatej
39:28 (23:11)
Pécs
Széchenyi Sportcsarnok- 50 néző
Vezette: Csányi,
Zörgő
7m-esek: 2/2
ill. 7/4
Kiállítások: 8 perc ill. 6 perc
UKSE Szekszárd Tolnatej: Lovász- Gál
B. 1, Szekeres 10 (1), Kaló 3 (1), SZÉLES 5, Szekerczés
6 (2), Horváth. Csere: Benes, Töpfner (kapusok), Fehér, Gál D. 1,
Bajara, Máté, Palkó 2.
Edző: Varga Jenő, Orbán Renáta
PEAC legjobb dobója: Horváth 8.
Jól kezdtek a
szekszárdiak, akik rögtön a mérkőzés elején 2 gólos vezetésre tettek szert. A
serdülő válogatottakat is soraiban tudó pécsiek nehezen találták a ritmust.
Néhány perc rövidzárlat azonban elegendő volt ahhoz, hogy magukhoz ragadják a
kezdeményezést és a félidő közepére megnyugtató volt az előnyük. (12. perc
10:5) Küzdöttek a tolnatejes lányok, különösen Szekeres, Széles, Szekerczés
játszott átlag felett, de a jelentős korkülönbségből adódó pécsi fizikai fölény
érvényesült. Ennek megfelelően a félidő vége felé már 10 volt közte (21. perc
19:9), amit a hátralévő 4 percben újabb két góllal megtoldottak Harmath Tamás
edző tanítványai.
A II.
félidőben Varga Jenő, gondolva egy kicsit a jövőre, több felállásban játszatta
csapatát, így ismét sor került Szekerczés irányító játékára, aki újfentigazolta, ezen a poszton is bevethető. Ebben a játékrészben felváltva estek a gólok, a különbség szinte nem is változott. Az azonban örvendetes volt, hogy a
pécsi cseresorral, tehát a szekszárdi lányokhoz korban közelebb állókkal,
lépést tudtak tartani Kalóék.
Széles (2) támadásban ismét régi önmagát idézte,
és csapata erőssége volt
Varga Jenő: Szégyenkezni nincs okunk, hiszen a pécsiek többsége 2
évvel idősebb a mi lányainknál, és mint minden jobb csapat elleni OSB
mérkőzésnek, ennek is lesz majd hozadéka. Változatlanul képesnek tartom a
csapatot az OGYB aranyérem megszerzésére, de még sok munka vár ránk.
képek....
2008.01.29.
Ahogy az már lenni szokott, ezúttal is nagy létszámú
küldöttséggel, 10 csapatban több mint 100 sportolóval és edzővel utazik az első
alkalommal megrendezendő I. Főnix-Kupára Debrecenbe az UKSE Szekszárd szinte
teljes utánpótlás vonala. Érdekesség,
hogy a torna létrejöttében is szerepet játszott az UKSE szakmai vezetése, hisz
tavaly a Balázs-kupás nevezések elutasítása után szekszárdi ötletre rendeztek
egy tornát a hajdúsági fővárosban. Tulajdonképpen ennek sikerén felbuzdulva
írták ki ebben az évben az I. Főnix-kupát, amely a kassai „FHT Drábova”
csapatának nevezésével rögtön nemzetközivé vált. A hazai női NB I-es klubok
közül a Győr, a Fradi, Vasas, a Békéscsaba, és a Debrecen utánpótlása is
képviselve lesz, így minden bizonnyal színvonalas mérkőzésekre van kilátás. Az
1993-as korosztályban pl. a tavalyi országos döntőből – a szekszárdiakkal
együtt – 3 csapat is ott lesz Debrecenben.
Pénteken reggel 7.00 órakor
3 Gemenc Volán autóbusszal indulnak útjukra a csapatok, hogy még aznap délután
megkezdjék a küzdelmeket a különböző korosztályokban. Rácz József Szakmai Igazgató szerint nem elsősorban a helyezéseken, sokkal inkább az OGYB versenyekre való felkészülésen, vagyis a gyakorláson, a különböző taktikai elemek kipróbálásán lesz hangsúly. Emellett
persze, egy-két érem az mindenki lelkének jót tesz.
Szakál (balról), Péterbencze és társaik a Fradi, valamint
az ASI mellett a Kassával is összekerülhetnek.
Az UKSE Szekszárd nevezései:
1993 – UKSE
Szekszárd Tolnatej
1994 – UKSE Szekszárd
Márker
UKSE Szekszárd ’95
„A”
1995 – UKSE
Szekszárd ’95 „B”
1996 – UKSE
Szekszárd ’96 Garay „A”
UKSE Szekszárd ’96 Garay „B”
1997 – UKSE
Szekszárd ’97
1998 – UKSE
Szekszárd Babits
UKSE Szekszárd Dienes „A”
UKSE Szekszárd Dienes „B”
A kupa honlapja: itt
2008.01.24.
Országos Serdülő Bajnokság D csoport
Nagykanizsai Izzó SE - UKSE
Szekszárd Tolnatej 20:33 (8:15)
Zsigmondi V.
szakiskola sportcsarnoka- 100 néző
Vezette: Kirchner,
Miksó
7m-esek: 6/1
ill. 2/2
Kiállítások: 4 perc ill. 2 perc
UKSE Szekszárd Tolnatej
Benes- GÁL D. 3, SZEKERES 5, KALÓ 5, Széles 1, Szekerczés 13 (3), Horváth 3.
Csere: Lovász, Töpfner (kapusok), Palkó 2, Gál B.
1, Bajara, Fehér.
Edző: Varga Jenő, Orbán Renáta
Nagykanizsa legjobb dobói: Anek 8 (1)
A papírformának
megfelelően kezdődött a mérkőzés, hisz a vendégek szereztek előnyt, s a 10.
percben már 3 góllal vezettek (6:3) Az őszi mérkőzéshez viszonyítva azonban,
ahol a tejesek nagy fölénnyel nyertek, a kanizsai lányok sokkal jobban
játszottak. Kihasználták a vendégek védekezésbeli hibáit, így a vártnál jóval szorosabbá
tudták tenni az első félidőt. Ezzel együtt így is összejött egy hét gólos fór,
igaz ebben a hazai csapat három kihagyott hetese is közrejátszott.
A második félidő elején
nyitottabb védekezésükkel több hibára késztették Kalóék a hazaiakat, és tovább
növelték előnyüket. (31.perc 9:21) Varga Jenő edző a biztos vezetés tudatában
több taktikai variációt is kipróbálhatott, így sor került Szekerczés irányító
játékára, aki különösen talajról lőtt látványos góljaival tűnt ki. Szélről
Palkó és Gál befutásai okoztak zavart a kanizsai falban, Kaló pedig ezúttal bal
kettőben lőtt szép gólokat. (43. perc 14:28) Ebben a játékrészben sok
keresztmozgás jellemezte a vendégek játékát, és ezekből helyenként látványos
gólokat szereztek. Védekezésben
ugyanakkor nehezen találták meg az összhangot a szekszárdi lányok, ezt a
vendéglátók többször s kihasználták. A hazai közönség nagyon szimpatikusan
többször tapssal jutalmazta a sajátjait, de elismerően csettintettek egy-egy
szép vendég találat láttán is. Összességében értékelve a mérkőzést elmondható,
hogy sportszerű találkozón megérdemelt vendéggyőzelem született.
Gál D. (6) befutásaival gyakran állította megoldhatatlan feladat
elé a hazai védőket
Varga Jenő: A
védekezésünk nem igazán állt össze, de támadásban sok olyan dolog visszajött az
utóbb időszak gyakorlásaiból, aminek nagyon örülök. Különösen tetszett, hogy
sok keresztmozgás jellemezte akcióinkat.
Képek....
2008.01.12.
Országos
Serdülő Bajnokság D csoport
Mohácsi UKSE- UKSE Szekszárd Tolnatej
25:28 (13:13)
Mohács Városi
Sportcsarnok- 50 néző
Vezette: Burai,
Tasnádi
7m-esek: 9/8
ill. 5/5
Kiállítások: 6 perc ill. 12 perc, 1 piros lap
UKSE Szekszárd Tolnatej: Lovász- Gál,
Pusztai 8 (6), Kaló 3, Széles 2, Mizsák 7, Horváth 5. Csere: Kurucz, Töpfner
(kapusok), Fehér, Gál D., Bajara, Szekeres, Farkas 3.
Edző: Varga Jenő, Orbán Renáta
Mohács legjobb dobói: Zsolt K. 10 (9), Erdélyi 5.
Alig néhány
nappal a felkészülés kezdete után Mohácsra látogattak Kalóék az OSB
alapszakaszának második fordulójában. Szekeres sérülés miatt csak a
jegyzőkönyvben szerepelt, Szekerczés és Máté pedig a 94-es OGYB megyei döntőjén
játszottak Tamásiban. Palkó, és Benes egyéb elfoglaltsága miatt nem utazott a
Duna partra, így Kurucz, Pusztai, Farkas és Mizsák csatlakoztak a gárdához.
Annak
ellenére, hogy nem a megszokott összeállításban lépett pályára a vendég
együttes, az elején úgy tűnt sima győzelem lesz a vége. Rögtön az első percben
Széles villant, majd Kaló és Mizsák volt eredményes. A félidő közepén már
jelentős volt az előny (4:9), ami a következő 6 percben is megmaradt. Ekkor
rövidzárlat következett támadásban és védekezésben egyaránt – talán úgy
gondolták a lányok, hogy „ez a meccs már megvan” – amit házigazdák
kihasználtak, és egy 6:1-es szériával egálra hozták a félidőt. Ebben az
időszakban már kiütközött az összeszokottság hiánya, és akaratban sem tudták
felvenni a versenyt a szekszárdiak az egyre lelkesebb mohácsiakkal.
A félidőben vendégek edzője
felhívta a figyelmét néhány játékosnak az agresszívebb védekezésre, és a
határozottabb támadójátékra, és a többiek is motiváltabban léptek pályára a
szünet után. Ennek ellenére a Mohács volt a kezdeményezőbb, de Pusztai 3 góljával
tartották a lépést a „tejesek”. (31. perc 16:16) Ezután Farkas köszönt be
átlövésekből háromszor egymás után a házigazdák kapujába, majd ismét Pusztai
jeleskedett, akihez ezúttal Mizsák is betársult. Ennek köszönhetően a játékrész
közepén ismét a vendégeknél volt az előny. (42. perc 20:24).
Az utolsó
percekben Horváth összeszedett néhány fontos kipattanót és ezúttal kihasználta
az adódó lehetőségeket, majd Mizsák parádés átadása után lőtt újabb góljával
bebiztosította a győzelmet.
Mizsák eredményességével jelentős szerepet
játszott a győzelemben
Varga Jenő: Kirándultunk Mohácsra, ha nehezen is, de nyertünk,
hazafelé ettünk egy pizzát, majd a lányok többsége meglátogatta a sportcsarnok
melletti új jégpályát. Kell ennél több szombatra?
2008.01.11.
Országos Serdülő Bajnokság D csoport
Mohács Városi
Sportcsarnok- 11.00 óra
Mohácsi UKSE- UKSE Szekszárd
Tolnatej
A mérkőzés háromesélyes, hiszen a vendéglátók ősszel
elraboltak egy pontot a tejesektől, akik ugyanakkor tavaly Mohácson is magabiztosan
szerezték meg a győzelmet. A továbbjutás szempontjából már nincs igazán
jelentősége a mérkőzésnek, de a szomszédvárakra jellemzően minden bizonnyal
komoly presztízscsata lesz.
Érdekesség a csapat háza tájáról, hogy Orsós Edina
tanulmányait Dombóváron folytatja, így várhatóan visszaigazol Kocsolára, és
László Viktória pedig Bonyhádon kézilabdázik tovább.
2007.12.19.
Országos
Serdülő Bajnokság D csoport
UKSE Szekszárd Tolnatej- UKSE Márker Szekszárd: 28:27 (14:7)
Szekszárd,
Garay Általános Iskola tornacsarnoka
Vezette: Tauker, Mázó
UKSE Szekszárd Tolnatej: Töpfner – Orsós
4(1), Gál B. 5, Szekerczés 3, Széles 4(1), GÁL D. 8(2), Bajara. Csere: Benes
(kapus), László, Máté 2, Horváth 1, Szekeres 1, Kaló.
Edzők: Varga Jenő, Orbán Renáta
UKSE
Márker Szekszárd: Péterbencze – Nagy 6(2),
Scheffer 7(1), Méhes 2, Braun, Pusztai 4, Frey. Csere: Takács (kapus), Piszer
2, Kovács D 1, Fekete, Tomai F.
Edző:
Rácz Adrián, Varga Veronika
7m-esek: 5/4
ill. 7/3
Kiállítások: 0 perc ill. 4 perc
Egyik
csapat szempontjából sem volt igazán jelentősége a mérkőzésnek, hiszen a
rájátszás mezőnye már korábban kialakult. Így amellett, hogy az eddig jobbára
kiegészítő szerepet betöltő játékosok ezúttal több lehetőséget kaptak, az edzők
többeket pihentetni is tudtak. A tejesek elhúztak az első félidőben, de a
fiatalabb márkeresek a második félidő végére jelentősen ledolgoztak a
hátrányukból, így szoros eredmény született. Ebben az
évben még egyszer találkozik a két csapat, mégpedig szombaton az adidas Gyermek
Bajnokság megyei döntőjének második fordulójában.
Mindkét csapat
edzői elégedettek voltak a látottakkal.
Scheffer(10) és Kovács (14) közüs erővel
akadályozzák Orsóst a játékban.
képek....
2007.12.12.
Országos
Serdülő Bajnokság D csoport
UKSE Szekszárd Tolnatej- Tamási
KC 26:22 (17:10)
Szekszárd,
Garay Általános Iskola tornacsarnoka
Vezette: Illés, Gál
UKSE Szekszárd Tolnatej: BENES - Orsós,
SZEKERES 10 (3), KALÓ 6, Palkó 2, SZEKERCZÉS 6, Horváth 2. Csere: Gál D., Gál B.
1, Töpfner, László, Máté, Bajara
Edzők: Varga Jenő, Orbán Renáta
7m-esek: 5/4
ill. 4/3
Kiállítások: 4 perc ill. 8 perc
Tamási legjobb dobója: Szőke 4.
A héten már
második mérkőzését játszotta a tolnatejes gárda, és meg is látszott a lányokon
a fáradtság. Ennek ellenére a lelkesedésben nem volt hiány, és néhány apró
hibától eltekintve jó védekezésből vezetett lerohanásokkal a 6. percig 5:1 –es
vezetést szereztek. Ezután kicsit magára talált a vendégcsapat, így a hazaiak
nem tudtak elszakadni tőlük. A félidő végjátékában egy újabb 5:1 –es rohammal
mégis csak jelentős különbséggel térhettek pihenőre a csapatok.
A második
játékrész elején tovább fokozták a tempót a szekszárdiak. Ebben az időszakban
Kaló volt ellenállhatatlan a lerohanásokban, és a félidő közepére már tíz gólra
nőtt a különbség. Az ellenfél játékosai közül Illés és Szőke délután a Tolna
Megyei Serdülő Válogatott edzésén vett részt, és egy kicsit fásultak voltak. Az
utolsó nyolc percben azonban kihasználták, hogy a hazaiak minden játékosa
pályára lépett, és egy 7:1-es szériával szépíteni tudtak az eredményen.
Ezúttal is sportszerű
mérkőzésen megérdemelt és biztos hazai győzelem született.
Benes kicsit nehezen lendült bele, de aztán
mégis fontos szerepet szerzett a győzelemben
Varga Jenő: Még nincs vége a
szezonnak, de azt hiszem már most meg kell tennem, hogy megköszönjem a
lányoknak a több mint 50 mérkőzésen mutatott hozzáállásukat és teljesítményüket
képek....
2007.12.11.
Országos
Serdülő Bajnokság D csoport
UKSE Szekszárd Tolnatej-
Nagyatádi NKK 26:22 (18:10)
Szekszárd,
Garay Általános Iskola tornacsarnoka
Vezette: Gál, Kerekes
UKSE Szekszárd Tolnatej: Benes -
Orsós 2 (1), SZEKERES 8 (1), KALÓ 6, Palkó, Szekerczés 4, Horváth 2. Csere: GÁL D. 3, GÁL B. 1, Töpfner,
László, Máté, Bajara
Edzők: Varga Jenő, Orbán Renáta
7m-esek: 6/3
ill. 2/1
Kiállítások: 0 perc ill. 4 perc
Nagyatád legjobb dobói: Kurucz és Rácz 6-6.
A nagyatádiak néhány nap leforgása alatt ismét Szekszárdon vendégszerepeltek,
ugyanis az eredetileg november 18-ra kiírt találkozóra a havazás miatt nem
tudtak elutazni. A vasárnap megsérült Sánta Dóra sem tarthatott a csapattal,
így igazán csak a tisztes helytállás lehetett a cél Bőzsöny Erika együttesének.
Ennek megfelelően nagyon motiváltan és taktikusan játszottak az első 10
percben. A hazaiak – akiknél szintén vannak sérültek (Lovász, Fehér) - kicsit álmosan, technikai hibákkal tarkítva
kezdtek. Így a 10. percben 7:5 volt oda. Ekkor a Varga-Orbán páros támadásban
is, és védekezésben is változtatásokra szánta el magát, ami néhány perc alatt
az eredményességben is meglátszott. Gál beállásával feljavult a védekezés, a
befejezések is pontosabbak lettek, különösen Kaló és Szekeres voltak elemükben
ebben az időszakban. A 20. percben már 14:7-et mutatott az eredményjelző, és a
félidő végére újabb egy góllal sikerült növelni az előnyt, ezzel tulajdonképpen
már majdnem el is dőlt a mérkőzés. A második játékrész elején tovább fokozta a
tempót a tolnatejes alakulat, és újabb 10 perc elteltével már 11 volt közte.
(24:13) A hazaiak cserejátékosai is pályára léptek, ezzel kicsit veszítettek a
ritmusból, amit vendégek ügyesen kihasználtak. Bőzsöny beállította az addig kispadon pihenő
Ráczot, aki sorozatban lőtt góljaival közelebb hozta a somogyiakat, és nagy
érdemeket szerzett a felzárkózásban. Ennek ellenére a hazai győzelem nem
forgott veszélyben. Nem túl magas színvonalú találkozón megérdemelt UKSE siker
született, de a vendégeket is dicséret illeti lelkesedésükért.
A jelentős előny birtokában Lászlót, Bajarát, és
Töpfnert is pályára küldhették a szekszárdi edzők.
Varga Jenő: A mérkőzésnek csak egy
bizonyos szakaszában játszottunk jól, de ma ez is elég vol. Örülök a győzelemnek,
mert ez a továbbjutásunkat jelentette. Szimpatikusan játszottak Erika
tanítványai, és amit külön köszönök, mindezt sportszerűen tették. Sánta Dórinak
ezúttal is mielőbbi felépülést kívánok.
2007.12.09
Országos
Serdülő Bajnokság D csoport
UKSE Szekszárd Tolnatej- Siófoki
VSE 34:19 (11:17) Szekszárd,
Városi Sportcsarnok Vezette: Bán, Dravecz
UKSE Szekszárd Tolnatej: BENES -
ORSÓS 2, SZEKERES 13(5), KALÓ 5, SZÉLES 5, Szekerczés 4, Horváth 1. Csere: Kurucz (kapus), GÁL D. 1,
Palkó 1,Töpfner, Gál B. 1, László Edző: Varga Jenő, Orbán Renáta
7m-esek: 7/6
ill. 2/1 Kiállítások: 0 perc ill. 8 perc
Siófok legjobb dobói: Pinczési 5, Hosszú, Katona 4-4.
A Siófokon
elszenvedett meglepetésszerű vereség igencsak motiválttá tette a tolnetejes
lányokat, és ennek megfelelően készültek a találkozóra. Az első perctől kezdve
hihetelen nagy tempót diktáltak, amivel Dravecz Károly tanítványai egyáltalán
nem tudtak lépést tartani. (17. p. 14:6). Benes kitűnően védett, az egész
védőfal remekül állta útját a vendégek támadásainak, Szekeres, Kaló, vagy éppen
Orsós és Szekerczés ragyogóan fejezték be a lerohanásokat. Ezúttal felállt fal
ellen is eredményesen támadtak, sok keresztmozgás jellemezte játékukat.
Mindezek következtében a szünetre a hazaiak megduplázták a vendégek góljait, és
nyugodtan vonulhattak az öltözőbe.
A második játékrészben a
lányok tovább fokozták a tempót, és a 30.percben máris tíz volt közte. (20:10).
Kurucz, Palkó és a Gál páros (Dóra és Bianka) beállásával újabb gólokat
szereztek lerohanásból és emberelőnyből, s ekkor már látszott, hogy a siófokiak
csupán a nagyarányú vereség elkerülésére törekszenek. A lefújás előtti tíz percben
azonban ismét megrázta magát az UKSE, és egy 8:2-es szériát produkálva nagy
fölénnyel győzött. Ezzel a győzelemmel jelentős lépést tettek Kalóék az
országos elődöntőbe jutás felé, és ha a keddi (Nagyatád) vagy szerdai (Tamási)
mérkőzéseken két pontot szereznek, akkor matematikailag is meglesz a várt siker.

Varga Jenő: Ma bebizonyítottuk amit Siófokon nem tudtunk. Sokkal jobb
csapat vagyunk.
Ezen a mérkőzésen Széles(balról) és Orsós is kitűnően
játszott
Képek....
2007.12.02
NB II Délnyugati csoport –ifjúsági mérkőzés
UKSE Márker Szekszárd 38:25
(19:10)
Szekszárd
Városi Sportcsarnok- 100 néző
Vezette: Nagy, Ropoli
7m-esek: 5/4
ill. 1/0
Kiállítások: 2 perc ill. 6 perc
UKSE Márker Szekszárd: Benes- Gál
D. 2, SZEKERES 9(1), KALÓ 6, Széles 3, Palkó, HORVÁTH 5. Csere: Dózsa (kapus),
TÖPFNER 4, GÁL B. 2, Bajara 1, Szekerczés 3 (3), MÁTÉ 3, Bajara 1.
Edző: Varga Jenő, Orbán Renáta
Nagykanizsa legjobb dobói: Pánczél 9, Marton 7.
A
délelőtti mérkőzés, és a hosszú fárasztó utazás kezdetben meglátszott a
lányokon, sok volt a technikai hiba, az eladott labda és a kihagyott ziccer. A
nagyobb tudás, a jobb erőnlét azonban hamar érvényesült és elsősorban Szekeres,
Kaló valamint Horváth góljainak köszönhetően a szünetre számottevő előnyre
tettek szert a hazaiak. A második játékrész elején tovább fokozta az UKSE a
tempót és a 35. percben már 10 volt közte. Ezután fokozatosan pihentette
kulcsembereit a hazai edzőpáros Töpner, Máté és Bajara is sokat hozzá tudott
lenni a mérkőzéshez, ugyanis rendkívül eredményesen támadták a vendégek
kapuját. Ennek következtében tovább
növelte a különbséget az ekkor már a fáradtság ellenére is felszabadultan
játszó Szekszárd, és megérdemelt nagyarányú győzelemet aratott.

Varga Jenő: Az
első féldőben nehézkesen kezdtünk, de végül kiütközött a tudásbeli különbség,
és ilyen arányban is megérdemelten nyertünk.
Horváth (elöl) különösen az első félidőben nyújtott jó
teljesítményt.
Képek....
2007.12.02.
Országos
Serdülő Bajnokság D csoport
Marcali VSZSE- UKSE Szekszárd
Tolnatej 20:25 (11:17)
Marcali
Városi Sportcsarnok- 20 néző
Vezette: Markhard,
Schmal
7m-esek: 7/5
ill. 4/3
Kiállítások: 4 perc ill. 8 perc
UKSE Szekszárd Tolnatej: Benes- Máté,
SZEKERES 8(2), KALÓ 4(1), Palkó 4, Gál D. 1, Horváth 4. Csere: DÓZSA (kapus),
Töpfner 1, Gál B. 1, Bajara, Szekerczés 3.
Edző: Varga Jenő, Orbán Renáta
Marcali legjobb dobói: Fehér 10, Urbán 5.
Az elmúlt
hetekben pestiesen szólva leamortizálódott a vendégek együttese. Gál, és Fehér
bokasérülése után a pénteki edzésen Lovász bokatörést szenvedett. Töpfnernek és
Palkónak az ujja sérült meg még korábban. Hét közben vírusos fertőzés gyötörte
a fél csapatot, Benes, Szekerczés, László, Orsós, Bajara is a maródiak listáját
gyarapítja. Éppen ezért többen csupán félig gyógyulatan vállalták a játékot,
hogy létszámhiány miatt ne sújtsa a szövetség pontlevonással a tabella 2. fokán
tanyázó vendégeket.
Az
egészségügyi helyzetkép után nézzük egy kicsit a mérkőzést is, amelyen végül
érvényesült a papírforma, bár a korai kelés miatt a kicsit álmosan kezdték a
lányok a játékot. A Marcali együttese igyekezett is ezt kihasználni, és Fehér
valamint Urbán révén különösen baloldalon támadtak eredményesen. Ennek ellenére
az első félidő végére 6 gólos előnyt szereztek Varga edző tanítványai.
Különösen Szekeres, Palkó és Kaló volt eredményes ebben az időszakban. A
második játékrészben tartotta a tempót az UKSE és ennek eredményeként
lehetőséget kaptak azok is, akik a korábbi mérkőzéseken kevesebbet játszottak,
de egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelem.

Varga Jenő: Gondjainknak „köszönhetően” nem játszottunk jól, de
csapatként működtünk, és ez bíztató a továbbiakra.
Szekeres és Kaló ezúttal is vezéregyénisége volt
csapatának.
képek....
2007 - decemberi program
DAC
Autex – UKSE Márker Szekszárd 23:29 (12:12) Dunaújváros 2007.11.25. 50 néző Vezette: Csányi, Zörgő
UKSE
Márker Szekszárd: Benes-
Orsós 2, Szekeres 9 (3), Kaló 2, Palkó 4, Szekerczés 10 (3), Horváth 1. Csere:
Lovász (kapus), Töpfner 1, Gál, Bajara, Máté, László, Széles.
A Dunaferrnél edződő hazaiak szerzetek vezetést, majd a
vendégek fordítottak, de hamar elfogyott az előnyük. Így az I. félidő végjátékának kezdetén 2 gól volt oda.
(27.perc 11:9) A szívósan védekező vendégcsapat azonban egyenlíteni tudott,
miközben egy büntetőt is elhibázott. II. félidő elején úgy tűnt folytatódik a fej-fej
melletti csata, de Lovász vezérletével még hatékonyabbá tette védő munkáját az
UKSE. Az edzők és a szekszárdi nézők (mert ezúttal is többen elkísérték a
fiatalokat) örömmel konstatálhatták, hogy Orsós egyre inkább kiveszi részét a
védekezésből, és ha a sérülése előtt remek formában játszó Gál Bianka is
felépül, még tovább erősödik a védőfal. Emellett Szekeres és Szekerczés is rendre
mattolta a hazaiak kapusait, és Palkótól is láthattunk remek egyéni
megoldásokat. Mindennek következtében a játékrész vége felé közeledve a
márkeres alakulat ellépett az újvárosiaktól - az 54.percben 20:28 volt az állás
- és megérdemelt győzelmet aratott. Ezzel a sikerrel őrzi helyét a tabella 3.helyén az
1993-94-es születésű játékosokból álló csapat. (Ifjúsági korhatár 1988.01.01)

Jók: Lovász, Szekeres, Szekerczés és
védekezésben Orsós nyújtott átlagon felülit.
Varga
Jenő: Az utóbbi időben
sokat léptünk előre védőmunkában, és ezen a mérkőzésen már kapusaink is sokat
hozzátettek a győzelemhez. Gratulálok a lányoknak!
A mezőny legjobbjának
ezen a napon Lovász Krisztina bizonyult.
|